szerző:
hvg.hu

Áfacsökkentést és védjegy bevezetését ígérte a miniszter egy Tisza-tavi horgászrendezvényen.

Kezdeményezi a Földművelésügyi Minisztérium a hal áfájának a csökkentését – jelentette be a Tisza-tónál a tárca vezetője. Fazekas Sándor a helyi sporthorgász nonprofit kft. évértékelő rendezvényén beszélt a javaslatról, amely az étkezési és a telepítési célú hal forgalmi adójára is vonatkozna. A javaslatot azzal indokolta, hogy „fehérítené az ágazatot, javítana a horgászati hasznosítók helyzetén, és hozzájárulna ahhoz, hogy a halfogyasztás pár év alatt a duplájára nőjön”. Van hová fejlődni, hiszen az átlagosan 6 kiló halat eszünk évente – Európában ennek több mint háromszorosa a jellemző.

A halhús áfájának csökkentését a halászati szövetség is támogatja. Nemrég Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) elnöke azt nyilatkozta: az ágazat legnagyobb problémája a, hogy a sertés- és a baromfihús áfájának csökkenetésével versenyhátrányba került. Jelenleg egy kilogramm sertéscomb csont nélkül annyiba kerül, mint egy kiló élő ponty – tette hozzá.

Fazekas Sándor most nem csak az áfacsökkentés tervéről beszélt: a tárca dolgozik a Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegy bevezetésén, amely garanciát jelent majd a vásárlóknak. A tervek szerint karácsonyra már a boltokba kerülhetnek az első védjegyes termékek.