Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A tüntetők Borkai Zsolt és a Quaestor közötti összefüggésekre hívták fel a figyelmet.
Kedden tartja a tisztújító közgyűlését a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amelynek elnöki posztjára az eddigi elnökön, Borkai Zsolton kívül a korábbi főtitkár Szabó Bence, és Kulcsár Krisztián, a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója is pályázik.
A XIII. kerületi Helia Hotelben tartott közgyűlésre érkezőket azonban tüntető Quaestor-károsultak várták, akik azt skandálták, hogy "olimpiamaffia", illetve olyan táblákat tartottak a magasba, amelyeken az állt: "Hol a 210 milliárd? Hol vannak a valódi felelősök?" "A Fidesz-kormány károsultjai vagyunk".
Borkai Zsolt – aki MOB-elnöksége mellett Győr fideszes polgármestere is – ugyanis Quaestor-kötvényekben tartotta a város pénzét, emellett pedig támogatta a Quaestor-beruházásként megvalósuló győri stadion és a hozzá kapcsolódó szállodakomplexum megépítését is, sőt a Quaestor tartotta el az általa felvásárolt győri focicsapatot is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.