Holnap lesz új elnöke a MOB-nak

Borkai Zsolt, Kulcsár Krisztián és Szabó Bence pályázik.

  • MTI MTI
Holnap lesz új elnöke a MOB-nak

Kedden dől el, hogy ki vezeti a következő négy évben a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), amelynek elnöki tisztére hárman pályáznak: a posztot jelenleg betöltő Borkai Zsolt, a korábbi főtitkár Szabó Bence és Kulcsár Krisztián, a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója

Az elnökön kívül két - a nyári, illetve a téli olimpiai sportágakért felelős - alelnököt, nyolc elnökségi tagot, valamint a felügyelő bizottság elnökét és két tagját választják meg "a nyári Olimpiászhoz igazodó ciklust követő tisztújító közgyűlés időpontjáig - legkésőbb a Nyári Olimpiai Játékok befejezését követő év június 30. napjáig" - olvasható a MOB honlapjának előzetesében. A felügyelő bizottság tagjainak megbízatása öt évre szól.

Alelnöknek Deutsch Tamás, Gémesi György, Magyar Zoltán és Orendi Mihály, elnökségi tagságra Bátorfi Béla, Berkes István, Bienerth Gusztáv, Csisztu Zsuzsanna, Gyulai Miklós, Imre Géza, Jaksa János, Kiss Norbert, Kovács Antal, Kovács István, Komáromi Tibor, Markovits László, Mészáros János, Nátrán Roland, Novotny Zoltán, Pálinger Katalin, Regőczy Krisztina, Riskó Géza, Schmidt Gábor, Sinka László és Vári Attila jelentkezett.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.