Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A magyar pénzintézet vevőkkel tárgyal.
Vizsgálja román leánybankja eladását az OTP - írja a Portfolio a Bloomberg értesülése alapján. A bank tájékoztatása alapján nem született még döntés sem az eladásról, ennek megfelelően a vevőt sem választották még ki, de potenciális vevőkkel tárgyal.
A kivonulási szándék hátterében az állhat, hogy a bank romániai leánya nem igazán tudott jelentős piaci részt elérni. Míg a cégvezetés célja általában az, hogy a piac legalább tíz százalékát magáénak tudja egy adott országban a leánybank,
Romániában a kitűzött 7-8 százalékos piaci részesedéstől jócskán elmaradva csak 3 százalék körül van az OTP.
A kis piaci rész a vételárat is csökkentheti, a bank könyv szerinti értéke egyébként 174 milliárd forint, vagyis ennél valamivel alacsonyabban találhat vevőt - írja a Portfolio. A portál megjegyzi: amíg az OTP 2014 óta 14 pénzintézetet vett, csak Szlovákiából vonult ki. Az indok ott is az volt, hogy a bank nem tudta elég nagyra növelni piaci részesedését.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.