szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Horváth Ágnest jelöli egészségügyi miniszternek a Szabad Demokraták Szövetsége ügyvivői testülete - tudta meg az MTI szerdán este az ügyvivői testülethez, illetve a kormányhoz közeli forrásból. Fodor Gábort környezetvédelmi miniszternek jelöli az SZDSZ.

Molnár Lajos április 4-én nyújtotta be lemondását Gyurcsány Ferenc kormányfőnek, aki azt elfogadta. Két nappal később a Kormányszóvivői Iroda arról adott tájékoztatást, hogy az új tárcavezető munkába állásáig gazdasági és közlekedési miniszteri hatáskörében Kóka János helyettesíti a távozó Molnárt.

Fodor Gábort környezetvédelmi miniszternek jelöli a Szabad Demokraták Szövetsége ügyvivői testülete - jelentette be Kóka János.

Mint azt a távirati iroda kormányzati forrásra hivatkozva korábban megírta, Horváth Ágnes, a tárca jelenlegi államtitkára a legesélyesebb a miniszteri posztra. Ugyanígy vélekedett több, az MTI-nek név nélkül nyilatkozó szabad demokrata ügyvivő is, akik mellette szóló érvként hozták fel, hogy az államtitkár folyamatában tudja átvenni a feladatokat, mivel részt vett a reform elindításában.

A tárcavezető lemondását követően a sajtóban a lehetséges miniszterjelöltek között több más név is felvetődött, köztük Repa Imre orvosprofesszoré, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatójáé, Falus Ferenc országos tiszti főorvosé, Badacsonyi Szabolcsé, aki a Budai Gyermekkórház ügyvezető igazgatója volt, Somody Imréé, a Somody Kft. ügyvezető igazgatójáé, valamint Ábrahám László szegedi műhibaperes ügyvédé.

Horváth Ágnes mellett Kóka János SZDSZ-elnök várhatóan Erdős Attilát, a Genoid Kft. ügyvezetőjét is jelöli az egészségügyi miniszteri posztra - írta kedden este az Index hírportál több forrásból szerzett értesülésre hivatkozva.

Horváth Ágnes 1973. szeptember 11-én született Budapesten. 1997-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát, majd tanulmányait a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási (ma Corvinus) Egyetemen folytatta, ahol 2001-ben közgazdasági szakokleveles orvosként végzett.

1999 és 2002 között az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nemzetközi főosztályán dolgozott, nemzetközi ügyekkel, külföldi gyógykezelésekkel foglalkozott. 2003-tól a Vasútegészségügyi Kht.-nál a minőségirányítás, az irányított betegellátás tartozott feladatai közé. 2003-2004-ben az OEP Irányított Betegellátási Főosztályának vezetője, 2004 végétől a Misszió Egészségügyi Központ Kht. ügyvezető igazgatója volt. 2006 júniusa óta az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, 2007. április 4. - Molnár Lajos miniszter lemondása - óta a minisztérium operatív irányítója. Munkája mellett oktat a Közgazdasági Továbbképző Intézetben, a Magyar Testnevelési Egyetemen, a Semmelweis Egyetemen és Rotterdamban a ERASMUS Universityn. Angol nyelven felsőfokon, spanyol, német és orosz nyelven pedig középfokon beszél.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Molnár Lajos mondta magáról

A távozó miniszter biztosan mély nyomokat hagy a magyar egészségügyön. Karrierje se számít mindennapos doktor bácsis sztorinak.

MTI Itthon

23 keresetet nyújtottak be Molnár Lajos határozatai ellen

A Fővárosi Bírósághoz szerdáig 23 keresetlevél érkezett az egészségügyi miniszter regionális szakellátási normatívákat és az ellátási területek egészségügyi szolgáltatók közötti felosztását tartalmazó határozatai ellen - tájékoztatott a Fővárosi Bíróság.

Itthon

Molnár távozása váratlan és szükségszerű

Vizitdíj, egyéni számla, kórházösszevonások, kórházközpontok létrehozása, gyógyszerlicit, vállalkozási tilalom orvosoknak, a patikamonopóliumok és a kötelező kamarai tagság felszámolása – néhány elem a Molnár Lajos fémjelezte egészségügyi reformból. Egy-egy elem más miniszternél egész életműnek számítana. Molnár tíz hónap alatt abszolválta, utána vette a kalapját. Távozásával a reform lassabb sebességre válthat, vagy tán véget is érhet.

MTI Itthon

Kóka helyettesíti Molnárt

Miniszteri hatáskörében Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter helyettesíti az új tárcavezető munkába állásáig a pénteki hatállyal lemondott Molnár Lajos egészségügyi minisztert - közölte a Kormányszóvivői Iroda.

MTI Itthon

Miért mondott le Molnár?

Molnár Lajos lemondása nemcsak a miniszterelnököt, hanem az SZDSZ-t is váratlanul érte, annak ellenére, hogy az egészségügyi miniszter hónapok óta - egyes vélemények szerint túl gyakran is - mondogatta, hogy megválik posztjától - értesült az MTI kormány közeli körökből.