Fél éve folyik célirányos adatgyűjtés a megyei felderítő osztály és a Nemzeti Közlekedési Hatóság együttműködésével, amelynek eredményképpen a hatóság szekszárdi irodájának egyik vizsgabiztosát, valamint egy szekszárdi és bátaszéki telephelyű autósiskola vezetőjét és oktatóját csütörtökön őrizetbe vették.
Tolna megyén kívül Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Baranya és Somogy megyében is folytatnak gyanúsítotti kihallgatásokat, miután eddig közel ötven esetben derült ki, hogy ennél az iskolánál olyan emberek tettek a jogosítvány megszerzéséhez szükséges sikeres KRESZ, műszaki, rutin és forgalmi vizsgákat, akik korábban már három-négy alkalommal elbuktak a lakóhelyük közlekedési hatóságánál megtartott vizsgákon.
10–70 ezer forintig terjedő összeggel vesztegették meg a jogosítványért cserébe az oktatót, aki továbbosztotta a pénzt bűntársainak. Évekre visszamenőleg több száz – az érintett vizsgabiztos által felügyelt – vizsga ellenőrzése kezdődik meg a büntetőeljárás részeként, ezáltal bővülhet a gyanúsítottak köre.
A vizsgabiztosra és bűntársaira kiszabható büntetési tétel akár tíz éve is lehet. Az ügy felgöngyölítése során a vesztegető személy öt év szabadságveszéssel sújtható, amelyet egy esetben kerülhet el a vétkes autós, ha önként és az ellene induló eljárás megkezdése előtt jelentkezik a rendőrsége – közölték a rendőrök.