A Pesti Központ Kerületi Bíróság június 16-án hozott ítéletében közérdekű üzem megzavarásának kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. Az ítélet szerint ez esetben a közérdekű üzem a BKV, ám miután a működés jelentős mértékű megzavarása nem következett be, a cselekmény kísérleti szakaszban maradt. A Fővárosi Bíróság ítéletének indokolásában elhangzott: helyes az elsőfokú bíróságnak a bűnösség megállapítására vonatkozó következtetése. A tárgyalás után Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, Budaházy György védője az MTI-nek azt mondta, hogy a másodfokú ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet fognak benyújtani.
Az Erzsébet híd forgalmát 2002. július 4-én, egy hétköznap reggel keresztbe állított személygépkocsikkal akasztotta meg néhány tucatnyi demonstráló, és a forgalom csak délre állt helyre. A hídfoglalók szerint a 2002-es országgyűlési választásokon csalások történtek.
Az elsőfokú eljárás során a vádlottak tagadták bűnösségüket, védőik szerint nem követtek el bűncselekményt, csak az alkotmányban rögzített gyülekezési jogukkal élve demonstráltak. A védők felmentésért, az ügyész súlyosbításért, felfüggesztett szabadságvesztésért fellebbeztek. A közérdekű üzem megzavarásának bűncselekménye akár 5 évig terjedhető szabadságvesztéssel büntethető a törvény szerint.
Munkát "kap" az államtól Budaházy György
Jogerősen harminc nap közérdekű munkára ítélte Budaházy Györgyöt és öt társát az Erzsébet híd hat évvel ezelőtti lezárása miatt szerdán a Fővárosi Bíróság, amely határozatával helybenhagyta az első fokú ítéletet.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Minden jel szerint nehéz nap köszönthet a republikánusokra – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.