A múlt évi útfelújítások egy részét érintő közbeszerzési eljárást levették a napirendről. Papcsák Ferenc (Fidesz) alelnök elmondta: az ellenzék nem értett egyet azzal, hogy olyan cégek is részt vehessenek a tenderen, amelyek ellen korábban kartellezés miatt eljárás indult.
Az EU-s támogatású csepeli központi szennyvíztisztító telep építéséről készült főpolgármesteri hivatali belső ellenőri vizsgálat alapvetően rendben találta az 529 millió eurós beruházással összefüggő elmúlt három évi történéseket.
A 4-es metró első, Baross tér-Etele tér közti szakasza 376 milliárd forintos építési költségét vizsgáló főpolgármesteri hivatali belső ellenőrzés több elgondolkodtató megállapítást tett a 2006-ig tartó építési időszakra. A bizottsági ülés napirendjéről levett előterjesztés egyebek közt rögzíti, hogy a beruházási szerződéssel ellentétesen nincs független ellenőrző mérnöke a projektnek.
Ez a megbízatás a mai napig nem történt meg. E mérnöki ellenőrzés célja az lenne, hogy biztosítsa a fővárosi önkormányzatnak a beruházás feletti ellenőrzését. A BKV két sikertelen közbeszerzést lefolytatott a független mérnök kiválasztására, de az utolsó, 2007-es sikertelen tender óta sem történt előrelépés. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2005-2006-2007-ben is súlyos mulasztásnak minősítette a független ellenőrző mérnök hiányát. Megállapították, hogy e nélkül nem biztosított a finanszírozó érdekeinek megfelelő érvényesítése.
Rögzíti a belső ellenőri jelentés azt is, hogy a beruházói szerződés egy ügyvédi iroda javaslatára úgy módosult, hogy a főpolgármesteri hivatal ellenőrzési jogosítványát csorbították, az államkontroll pozícióját gyengítették, miközben a BKV és annak 4-es metró projektigazgatósága önállóságát erősítették. Jelzi ezt az anyag szerint az is, hogy a projektigazgató által előterjesztett közbeszerzési ajánlatok kapcsán kialakított tenderbizottsági állásfoglalás nem köti döntései során a BKV hatáskörrel rendelkező vezetőjét.
A hatfős tenderbiztosságba négy személyt delegált a főváros.
Idén harminchat helyen lesz útfelújítás Budapesten
Csaknem 200 millió forintot biztosított szerdán a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi bizottsága az idei fővárosi útfelújítások kiviteli terveinek elkészítésére és a tervezői művezetői feladatokra, valamint a teljes körű lebonyolítói és műszaki teendőkre. Összesen 36 útszakaszon 250 ezer négyzetméternyi útfelújítás várható idén.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.