A helyszínelés adatai szerint egy traktort előzött egy Sándorfalva felé tartó személygépkocsi, szemből pedig egy autó közeledett, melynek vezetője - hogy az ütközést elkerülje - fékezett, majd félrerántotta a kormányt - mondta Tuczakov Szilvána.
A vétlen autó vezetője miután az útról letért, visszarántotta a kormányt, s összeütközött a traktorral. A gépkocsi vezetőjét - akit a tűzoltók szabadítottak ki a roncsból - súlyos, életveszélyes sérüléssel szállították el a mentők, a kórházban azonban életét vesztette - közölte az őrnagy. A szabálytalanul előző gépkocsi sofőrje segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, ezért őt keresi a rendőrség - mondta a szóvivő.
Halálos baleset okozóját keresi a rendőrség
Keresi a rendőrség annak a személygépkocsinak a sofőrjét, aki halálos sérüléssel járó balesetet okozott szerdán Szeged határában, a Sándorfalvi úton - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Orbán szójátékkal jelentette be, hogy Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró című műsor készítőivel
A műsor készítőinek egyesülete szervezi a kitörés-túrákat.
Puzsérék is megnevezték jelöltjüket az államfői posztra
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.