A naplo-online a veszprémi képviselő-testület csütörtöki ülésén elhangzottakról számol be, ahol a város közbiztonságáról tárgyaltak, s a megyei főkapitányság jelen lévő bűnügyi igazgató-helyettese, Derzsy Péter alezredes beszélt a lehetséges újabb gyanúsítottakról. A nyomozás vezetője képviselői kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a gyilkosság idején a Patrióta Lokálban szolgálaton kívül lévő, de ott szórakozó rendőrök "megtettek mindent, amit abban a helyzetben meg lehetett tenni". Ezt vizsgálat állapította meg - tájékoztatott az alezredes.
A Cozma-ügynek eddig hét gyanúsítottja van, közülük hatan előzetes letartóztatásban vannak. Öt személyt, R. Sándort, N. Győzőt, Sz. Ivánt, P. Gábort és B. Csabát társtettesként elkövetett emberöléssel, életveszélyt okozó, valamint súlyos testi sértéssel, továbbá csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítja a rendőrség. Egy budapesti férfit és egy nőt - utóbbi van szabadlábon - bűnpártolással gyanúsítanak.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román válogatott 26 éves kézilabdázóját február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta Lokál előtt. A bárban szórakozó kézilabdázóba belekötött egy társaság, s az utcán folytatódó dulakodás közben a sportolót halálos szúrás érte. A csapattársuk és barátjuk segítségére siető Ivan Pesic kapust, horvát válogatottat vesén szúrták (műtéttel távolították el a szervet), Zsarko Szeszum, szerb válogatott kézilabdázót pedig arcon rúgták, súlyos sérülése szintén műtétet igényelt, de ő már játszik.
Cozma-gyilkosság: hétnél is több gyanúsított lehet
Az edigi hét mellett még újabb gyanúsítottak is lehetnek a Cozma-ügyben. Esetükben garázdaság vagy bűnsegédi részvétel merülhet fel - írja Veszprém megye napilapja, a Napló online kiadása.
Tüdőrákot állapítottak meg a pápánál
XIV. León kedden sikeres műtétet hajtottak végre egy római kórházban.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Meglepő összefüggést találtak az aszpirin és a demencia között
Tavaszias időnk lesz, néhány helyen eshet az eső
BL: Gulácsi nélkül is nyert a Villareal, botlott a Bayern, simán győzött a Barca és az Arsenal
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Akár két kilóval is többet mutathat a mérleg egy sós vacsora után – honnan tudhatjuk, hogy túl sok sót fogyasztunk?
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
A Mészáros Lőrinc-féle Opus bukta a legnagyobbat.