A térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletére érkezett jelzések szerint Biri, Balkány és Szakoly környékén keletkeztek a nagyobb károk - mondta Lukovics Zsolt, tűzoltó főhadnagy. A három település körzetében fákat döntött ki a szél, elektromos vezetékeket szakított el. A dió nagyságú jég a mezőgazdasági ültetvényekben tett kárt, megtépázta a növényeket, földre verte a gyümölcsök egy részét. Nyíregyházán ugyancsak dió nagyságú jég esett, és szintén az ültetvényekben tett kárt.
Szabolcsban korábban, június 7-én pusztított ítéletidő, amely Tiszavasvári, Nyíregyháza, Kisvárda és Vásárosnamény térségében több mint 8.000 épületet rongált meg, a földeken pedig 6,2 milliárd forint kárt okozott.
Balogh Tibor, a legnagyobb károkat szenvedett Nyírbogdány polgármestere pénteken elmondta, hogy az 1050 megrongálódott épület 40 százalékát már helyreállították, s nagy erővel dolgoznak a többinél is, hogy megakadályozzák a szinte mindennapos eső kártételét a fóliával ideiglenesen letakart tetejű házaknál.
A helyhatósági vezető arról is tájékoztatott, hogy a kárfelmérést már befejezték, miután műszaki segítséget kaptak a nyíregyházi önkormányzattól, valamint az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal debreceni, szolnoki és nyíregyházi szervezetétől. A károk összesítését is megkezdték, amit a június 30-ai határidőig befejeznek.
Balogh Tibor megemlítette: az utóbbi három hét további viharai, esőzései megtépázták a fóliaborítást a házakon, többször kellett helyreállítani azokat, s kisebb beázások is előfordultak a megrongálódott lakásoknál.
Dió nagyságú jég hullott Szabolcsban
Vihar csapott le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére; péntek délután Nyíregyháza térségében okozott károkat a szél és a jégeső.
Egy félidőnyi jó játék is elég volt, az Egyesült Államok kiütötte Paraguayt a foci-vb-n
Benyújtotta a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot a Tisza, itt vannak a részletek
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Hormonok, félelmek és kötődés: így születik meg az apa
A világ most Le Mans-ra figyel – mi a 24 órás brutális verseny sava-borsa?
Több tucat embert kirúgtak a Miniszterelnökségről
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
Németh Zsolt: A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát
3,5 millió közpénzt költött egy háromnapos afrikai úton szállásra Nagy István
Gyanús halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Azt vizsgálja a rendőrség, hogy az elhunytak halálát nem idegenkezűség okozta-e.