A gyanúsítottat katonai szolgálatra való méltatlanság miatt a vezérkari főnök azonnal leszerelte és elbocsátotta a honvédségtől - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A közlemény ismertetése szerint a három férfi egyikének ügyében jelentős segítséget nyújtott a nyomozást végző szerveknek a Katonai Biztonsági Hivatal.
A Központi Nyomozó Főügyészség kedden újabb három embert vett őrizetbe a Budaházy-csoportból terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmény miatt. Ők egyebek között azzal gyanúsíthatók, hogy Kóka János SZDSZ-es politikus házára Molotov-koktélokat dobtak.
A főügyészség közlése szerint az egyik most őrizetbe vett férfi - aki megtagadta a vallomástételt - megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2007 áprilisától "folyamatosan részt vett a mozgalom tagjainak támadásokra történő felkészítésében", illetve ő maga is vállalkozott a terrorcselekményekre.
A másik férfi - a megalapozott gyanú szerint - 2007 áprilisától készítette fel a mozgalom tagjait a támadásokra, illetve "maga is ajánlkozott, vállalkozott a tervezett cselekmények elkövetésére". Ennek során 2008. február 7-ről 8-ra virradó éjszaka a bűntársaival Dunaújvárosban Dér Zsuzsanna országgyűlési képviselő lakásának bejáratát felgyújtották - írták.
A harmadik gyanúsítottként kihallgatott és őrizetbe vett férfi - aki szintén megtagadta a vallomástételt - ugyancsak a Budaházy-csoport tagja volt, és gépkocsivezetőként részt vett a Kóka János háza elleni támadásban.
Katona volt a Budaházy-csoport egyik tagja
A Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő katona volt az egyik gyanúsított, akit kedden a Központi Nyomozó Főügyészség őrizetbe vett terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt.
Portugáliai nyugdíjas éveire készül az Orbán-kormány egyik legfontosabb támogatója, aki részt vett a Mészáros-vagyon összelapátolásában
Europion-felmérés az ügynökaktákról: a többség kételkedik Orbán Viktor történetében
Tóta W. Árpád Vágó Istvánról: Vajon ártott valaha valakinek? Esendő, becsvágyó ember volt, de nem tudhatjuk
Az ügynökaktás oldal leállítását és Tarr Zoltán lemondását követeli a Lezsák-hiba miatt a Fidesz
Török Gábor az ügynökaktákról: A kapkodás, a félmunka, az adagolás és a hiba képes megölni a bizalmat
Kocsis Györgyi: Kiveszik a „téglákat”
Ez az e heti HVG ajánlója.