A hírügynökség információi szerint a történtek előzményei még kora délelőttre nyúlnak vissza, amikor a későbbi sértett bement a helyi iskolába, hogy számon kérjen egy fiatalt, amiért az előzőleg bántotta az illető fiát. Nem sokkal később viszont már a számon kért gyerek rokonai jelentek meg a férfi által vezetett tüzép-telepen, és alaposan összeverték az apát, aki súlyos sérüléseket szenvedett.
A hírügynökség úgy tudja, hogy eközben egy ott dolgozó alkalmazott, vélhetőleg védekezési céllal egy vagy több lövést is leadott a támadók irányába, arról azonban egyelőre nem tudni, hogy közülük sérült-e meg valaki. Az eset egyébként még délelőtt történt, azonban a rendőrség kora estig semmilyen tájékoztatást nem adott a történtekről.
Lövések is dördültek a tüzép-telepi verekedésben
Lövések is dördültek azt követően, hogy egy család tagjai megtámadták és összeverték egy építőanyag-kereskedés vezetőjét Hajóson - értesült a HavariaPress.
Állami bankok adtak 126 milliárdot a választások előtt Szíjj László afrikai projektjére – ez volt a kormányszóvivői tájékoztató
Magyar Péter: A kormány négy ügy miatt tett feljelentést, összesen 1000 milliárd forint érintett
Magyar Péter a benzinről: Nem kell meglepődni, ha áremelkedés lesz a következő hetekben
Megvan a Klebelsberg Központ új vezetője
Több mint két évtizede foglalkozik az oktatási rendszerrel.
Havasi Bertalan követeli vissza a szervereket – jogszerű volt-e a Fidesznél a lefoglalás, és mi rá a magyarázat?
A Transparency perelt, az ÁSZ vizsgálódik, látszanak az összefonódások a közpénzes magántőkealapok mögött álló személyek között
A Fidesz elnöksége attól tart, hogy a tagok kétharmadát elvihetik vezetőszáron
A megszállottság ára és az emberi furcsaság diadala – két különleges film Karlovy Varyból
Závecz: A Tisza elérte, amire egyetlen párt sem volt képes az elmúlt 36 évben
Százmilliókért árulják Magyar Péter és Varga Judit egykori közös, csokos balatonhenyei házát
Lefagytak, amikor meglátták a felvételeket: felajánlotta lemondását a pécsi klinika igazgatója, miután munkatársai megvertek egy beteget
Répássy azzal riogatott, hogy Orbántól már a pártelnöki posztot is elveszi a Tisza, de kiderült, hogy benézte
Százmilliós jutalék, privatizáció és 450 milliós NKA-támogatás is gazdagította a fideszes Kocsis Máté személyi titkárának cégeit
Az unalom nem ellenség: így indíthatja be a kreativitást
Csak Felcsúton keresztül több mint 3 milliárd forint folyt tavaly az erdélyi fociakadémiákhoz
„Ilyen az, amikor Budapesten tervezik a Balaton jövőjét” – Navracsics Tibor beszólt Vitézy Dávidnak
Németh Balázs szerint egy kopott használt autónál nem lehetett több Orbán amerikai utazása
Meghalt a férfi, aki egy százhalombattai rendőri intézkedés után kómába esett
Meghalt egy 18 éves magyar túrázó, 150-200 métert zuhant a Nordkette-hegységben
Eltévedt a háromfős társaság, miután leállt a navigációs program.