Ha nincs feszültség az MSZP-n, illetve a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíción belül, akkor ezek az ügyek nem derültek volna ki - közölte Atkári János, hozzátéve: 2005 és 2006 között alakultak ki olyan politikai és személyi érdekviszonyok, amelyek "táplálták" a most felszínre került botrányos ügyeket. A mostani botránysorozat "egy alapvetően elhibázott politikai szerkezetnek a következménye" - mondta.
A volt szabad demokrata főpolgármester-helyettes szerint az is hozzájárult ezekhez az ügyekhez, hogy sem a politikusok, sem a közvélemény nem "képes" elfogadni: a közlekedés valós költségeit meg kell fizetni és a BKV alulfinanszírozott. Hibás az a megközelítés, hogy először rendet kell tenni és utána kap pénzt a BKV - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a pénz az elsődleges tényező, ami a rendbetételhez kell. Amíg az nincs, addig igazi megoldásra nem lehet várni.
Atkári János kiemelte: a BKV finanszírozási hiányát egyszeri "adományokkal" nem lehet megoldani. Mint közölte, a BKV felhalmozott adósságállománya 90 milliárd forint, a finanszírozási hiány pedig pénzforgalmi megközelítésben 25-30, valós gazdálkodási értelemben 40-50 milliárd forint, évről évre ennyivel nő a cég valós adóssága.
Atkári János: érdekütközés miatt derültek ki a BKV-s ügyek
Politikai és személyi érdekek ütközése miatt derültek ki a BKV-s ügyek és nem egy rendszertisztulási folyamat részeként - mondta Atkári János, Budapest volt főpolgármester-helyettese kedden a Magyar Televízióban.
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
Szigeti Ferenc: Volt megkeresés, de soha nem szerveztek be
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Magyar Péter szerint nemcsak azt lehet keresni, ki jelentett, hanem azt is, kit figyeltek meg
Történelmi elnökséget akart Trump, és megkapta a republikánusok történelmi félidős veresége formájában
A Képviselőházban és a Szenátusban is a demokratáké a többség, már csak a győzelmük mértéke kérdéses – élő közvetítés a félidős választásokról
Mississippiben 43 szavazat a különbség, Alaszkában alig 1700 – így állnak a legfontosabb szenátusi versenyek
Paul Lendvai: Bumerángként üthet vissza Trump önbecsapása
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Sérülésmentes, alig futott kocsiként árulják a luxusautót.