A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) véleménye szerint a hatósági ügyintézés egyszerűsítését és gyorsítását célozza továbbá az úgynevezett "egyablakos", illetve elektronikus ügyintézés lehetőségének bevezetése. A műszaki vizsgálat és az eredetiségvizsgálat egyaránt elvégezhető lesz a megfelelő technikai feltételekkel ellátott tanúsító szervezetek vizsgálóállomásain, az előzetes eredetiségvizsgálatért fizetendő díj összege változatlan marad.
A közreműködő szervezetek eredetiségvizsgálatban történő részvételének elengedhetetlen feltétele az NKH-val kötött érvényes hatósági szerződés. A vizsgálóállomások közvetlen informatikai kapcsolatban lesznek a központi rendszerrel, az egységes informatikai alkalmazás segítségével pedig egyszerűbbé válik a vizsgálathoz kapcsolódó adminisztráció.
Az előzetes eredetiségvizsgálatot elsősorban bűnmegelőzési szempontok miatt vezették be 1998-ban, a vizsgálat 2004-től működik hatósági eljárás keretében. A bevezetést követően jelentősen csökkent a gépjármű-lopások száma. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala mintegy 4500 hatósági feljelentést tett az elmúlt öt évben az eredetiségvizsgálati eljárás során felfedezett hiányosságok miatt, bűncselekmény gyanújával.
Egységesül és egyszerűsödik az eredetiségvizsgálat
Egyenértékű és egymásnak megfeleltethető lesz a különböző vizsgálóállomásokon végzett eredetiségvizsgálatok eredménye, miután a vizsgálóállomásoknak a jövő évtől egységes feltételeket kell alkalmazniuk a jelenleg alkalmazott ötféle vizsgálati technológia helyett.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.