A szerb állampolgár vezette autó az M1-es autópálya 150-es kilométerszelvényében, a Hanság pihenőnél haladt, amikor feltehetőleg megcsúszott - tette hozzá. A jármű átszakította a pályatesteket elválasztó szalagkorlátokat, majd átcsapódott a Budapest irányába vezető oldalra. Ott a kocsi többször átfordult, végül a talpán állt meg.
Az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Mellette ülő felesége sértetlen maradt, az ugyancsak a kocsiban utazó 12, valamint 15 éves kislányuk közül pedig az egyik könnyebben megsérült. A szóvivő szerint az autópálya e szakasza nincs lezárva, a helyszínelés viszont jelenleg is tart.
Halálos baleset az M1-esen
Halálos balesetet szenvedett az M1-es autópályán Mosonmagyaróvár térségében vasárnap reggel egy Győr felől Hegyeshalom irányába tartó személygépkocsi 42 éves szerb vezetője - közölte Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Magyar Péter elmenne Tusványosra és vállalná a vitát „Don Hatvanpusztával”
Lehet, hogy csak egy év múlva derül ki, mibe került az országnak a „védett ár”
Orbán készül, pedig Havasi szerint nem túl érdekesek a Fidesz személyi kérdései, ha közben megszűnt a demokratikus jogállam
Orbán Viktor turistaosztályon érkezik haza a vébéről, Németországban fotózták le
Máté Gábor az őt ért karaktergyilkosságról: „A pert megnyertem, de a pénz dupláját költöttem pszichiáterre”
Álmaimban Amerika: ezekkel a válaszokkal lehetett telitalálatot elérni a focivébés tippjátékunkban
eduline.hu Ezeken a szakokon jóval több ponttal lehetett bejutni fizetősre, mint állami ösztöndíjasra
Lánczi Tamás felháborodott: szerinte zaklatás és terrorizálás, ha kérdést kap egy újságírótól
Economist: Fordulóponthoz érkezett az ukrajnai háború
Nyugati megfigyelők szerint derűlátásra adnak okot az ukrán harctéri sikerek.