A megállapodás alapján az MDF a zalai választókörzetek közül Zalaegerszegen, Keszthelyen és Lentiben indít saját jelöltet, míg Nagykanizsán és Zalaszentgróton az SZDSZ javaslata alapján neveznek meg jelöltet. A két párt egyéni jelöltjei mind az öt zalai választókerületből négyben az MDF nevén szerepelnek, egyedül Nagykanizsán lesz közös MDF-SZDSZ jelölt. A közös lista szintén az MDF nevét viseli.
Kovács Kálmán, az SZDSZ Zala megyei elnöke három ciklus után már nem indul a választásokon, mert "háttérbe vonul", ugyanakkor nyolc év távollét után újból versenybe száll a voksokért Szigethy István, aki a rendszerváltástól 12 éven át volt zalai országgyűlési képviselő.
Baján Antal, az MDF Zala megyei elnöke elmondta: az SZDSZ megkeresése nyomán kezdődték el az egyeztetéseiket. Közös alapja gondolkodásuknak Zala szülötte, Deák Ferenc, aki a nemzeti-liberális gondolat megtestesítője, és mindkét párt magáénak tartja örökségét - hangoztatta.
Kovács Kálmán arra emlékeztetett, hogy az elmúlt években Zala megyében mindig Nagykanizsán volt a legnagyobb szavazóbázisa a szabad demokratáknak. Az MTI kérdésére azonban azt is hozzátette: a korábbi három választási ciklus után most már nem indul a városban egyéni jelöltként, mert bár az SZDSZ-ből nem lépett ki, mégis "hátrébb húzódik a politikától".
A sajtótájékoztatón Szigethy István kifejtette, hogy Zalában nem előzmények nélküli az MDF és az SZDSZ együttműködése. Még az 1989-es időközi választáson a két párt - akkor még a Fidesszel közösen - aratott választási győzelmet Zalaegerszegen Marx Gyula képviselő révén.
Zalaegerszegen Baján Antal megyei MDF-elnököt, önkormányzati képviselőt indítják a pártok, míg Nagykanizsán közös jelöltként Röst János, az SZDSZ megyei alelnöke, önkormányzati képviselő méretteti meg magát. Keszthelyen az MDF javaslatára Dudás János, egy egészségmegőrzéssel foglalkozó cég tulajdonosa indul a választásokon, míg Lenti és Letenye térségében a szíriai születésű, de török nemzetiségű, 37 éve Magyarországon élő Taoufik Hilmi agrármérnök lesz az MDF jelöltje.
Zalaszentgróton Szigethy István jogász az MDF nevén indul egyéni jelöltként, bár ő a rendszerváltást követően 12 éven át az SZDSZ zalaegerszegi képviselője volt a parlamentben. A közös megyei listán négyen szerepelnek majd az MDF neve alatt, sorrendben Baján Antal, Szigethy István, Taoufik Hilmi és Dudás János.
Közös listát állít Zalában az MDF és az SZDSZ
Közös listát állít az MDF és az SZDSZ Zala megyében, ahol három jelöltet a demokrata fórum, kettőt a szabad demokraták indítanak - jelentette be a két párt megyei elnöke csütörtökön Zalaegerszegen.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.