Pénteken és szombaton nem számíthatunk lényeges időjárás-változásra, azaz marad a novemberi tavasz, ragyogó napsütéssel és 15 fok körüli maximumokkal. A délnyugati szél továbbra is gyakran megélénkülhet. Csapadék nem várható. Vasárnap északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet és e tájakon már eső, zápor is kialakulhat. A hőmérséklet a borongósabb északi, északnyugati megyékben kissé visszaesik. A folytatás változékony időt ígér, lassú lehűléssel - áll a Köpönyeg.hu előrejelzésében.
Folytatódik a novemberi tavasz
15 fok körüli maximum hőmérsékletre számíthatunk, csapadék nem lesz, vasárnapra növekszik csak meg a felhőzet.
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
Szigeti Ferenc: Volt megkeresés, de soha nem szerveztek be
Történelmi pillanat, megnyíltak az ügynökakták – mutatjuk, mit találhatunk, és mi az, amit biztosan hiába keresünk
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Történelmi elnökséget akart Trump, és megkapta a republikánusok történelmi félidős veresége formájában
A Képviselőházban és a Szenátusban is a demokratáké a többség, már csak a győzelmük mértéke kérdéses – élő közvetítés a félidős választásokról
Mississippiben 43 szavazat a különbség, Alaszkában alig 1700 – így állnak a legfontosabb szenátusi versenyek
Paul Lendvai: Bumerángként üthet vissza Trump önbecsapása
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Sérülésmentes, alig futott kocsiként árulják a luxusautót.