„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Áder János szerint a választójogi reformot legkésőbb az év végéig el kell fogadnia az Országgyűlésnek.
A Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője a Nol.hu információját megerősítve elmondta, hogy valóban felkérték a választójogi reform megalkotásának koordinálására.
A Fidesz hétfői frakcióülésén jelentették be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Áder Jánost erre a feladatra. Egészen pontosan a munkát Kövér László parlamenti elnök és Áder János megosztva, közösen végzik majd; az MTI információi szerint a felkérést is az Országgyűlés elnöke tolmácsolta az EP-képviselőnek.
Áder János az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: mivel az új alaptörvénybe nem került be a parlament létszámának 200 főben történő meghatározása, és az Alkotmánybíróság megsemmisítette a választókerületi határokra vonatkozó passzust, muszáj az új választójogi jogszabályoknak a jövő év elején életbe lépniük. A politikus úgy fogalmazott, hogy a választójogi reformot legkésőbb az év végéig el kell fogadnia az Országgyűlésnek.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.