#Áder János

Magyar Péter kormánya Áder János volt államfő alapítványánál is új felállást hozott

Az állam a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány több projektjében is tulajdonostárs, mostantól azonban már nem a baráti Fidesz-kormány Áderék partnere. Véletlen egybeesés, de az alapítvány befektetési alapkezelőjének vezérigazgatóját, Dányi Gábort éppen a héten rúgta ki a MÁV gazdasági vezérigazgató-helyettesi posztjáról Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.


Államfői pénzosztás: Sulyok 500 ezret adott egy koraszülött-alapítványnak, 2,5 milliót egy hegymászónak

A hivatalban lévő köztársasági elnök, az exállamfők és Kövér László házelnök összesen 112 millió forintot adományozott különböző szervezeteknek. Ez a teljes, idén elkölthető összeg harmada, pedig még csak március van. Sulyok kerékpáros és hegymászó akciót támogatott, valamint erdélyi intézménynek vett gyümölcsfeldolgozót, Kövér egy futballklubnak és egy plébániának adományozott.



Két valóság találkozott az év utolsó országjárásán Szegeden – videoriport

Az év utolsó dupla országjárása Szegedre érkezett, ahol délelőtt a Digitális Polgári Körök Háborúellenes Gyűlésén felszólalt Áder János egykori köztársasági elnök, de volt Lázárinfó is Orbánnal, ahol a közönség tehette fel a kérdéseit. Magyar Péter ismét a nyílt utcára hívta a Tisza Párt szimpatizánsait, ahol a párt határon túl született magyar képviselőjelöltjei is felszólaltak. A résztvevőket arról kérdeztük, milyennek értékelik 2025-öt, de szóba került a Szőlő utcai botrány és Lázár János szlovákozása is.


Ki az a fontos ember, akinek a mocskosságait fedezitek? – kérdezték Orbánt – tudósításunk az utolsó „háborúellenes” DPK-gyűlésről

Áder János és Lázár János is színpadra lépett Szegeden. A volt köztársasági elnöknek jutott a feladat, hogy elmondja, hol a pénz. Lázárnak pedig, hogy moderálja a nézői kérdéseket és a miniszterelnöki válaszokat. Egy váratlan pillanatban az egyik néző a megszokott dramaturgiát szétverve arról kérdezte Orbán, hogy miért nem védi meg a gyerekeket.


Áder János rezsije: csak a villany- és gázszámlájára 10 milliót költöttek az adófizetők két év alatt

Tavaly év eleje óta összesen 780 millió forintot fordítottak Schmitt Pál, Áder János, valamint Novák Katalin juttatásaira – tudta meg a HVG. Az Országgyűlés Hivatalának kimutatása szerint Schmitt és Áder esetében az adófizetők állták a volt elnökök áram- és gázdíját is. Áder János a HVG-vel azt közölte, „ugyanúgy mint Göncz Árpád esetében, nekünk is az állam biztosítja az épület működtetési költségeit, amit minden lehetséges eszközzel igyekszünk mérsékelni”.



Áder szerint nem véletlen, hogy vele nem fordult elő a kegyelmi ügyhöz hasonló eset

Befejezte az elnöki munkát, letette a lantot, a politikai pályára nem fog visszatérni – mondta Áder János. A korábbi államfő A haza minden előtt címmel írt könyvet tízéves elnöki időszakáról, ennek megjelenése alkalmából adott interjút a Mandinernek. Arról is beszélt, kiknek köszönheti, hogy két ciklusa alatt nem volt ahhoz hasonló eset, mint amelybe utódja, Novák Katalin belebukott.