szerző:
Blikk
Tetszett a cikk?

Amikor becsukta kocsija ajtaját, édesanyja rokkantkártyája kiesett a napfényellenzőből, így került a műszerfalra – a Blikk információi szerint ezt állította Liptai Claudia, amikor gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók parkolási ügye miatt. A napilap úgy értesült: a műsorvezető tagadta, hogy vissza akart volna élni elhunyt édesanyja rokkantkártyájával.

A színésznő azt állítja, vett aznap parkolójegyet, de azt – a Blikk értesülései szerint – nem tudta bemutatni. A lap úgy tudja, emellett azt mondta a rendőröknek, hogy ügyintézés céljából volt nála a rokkantkártya, amelyet azonban az előírások szerint már régen le kellett volna adnia az illetékes okmányirodába. A Blikk kíváncsi volt arra, hogy ismert-e a színésznő által használt Toyota RAV4 típusú autónál az ilyenfajta hiba, vagyis az, hogy az ajtó becsukásakor a napellenző lecsapódik a helyéről, ezért feltettük ezt a kérdést az egyik márkaszerviznek. A Kovács Autóház Kft.-től azt a választ kaptuk, még soha nem tapasztaltak ilyen jellegű meghibásodást ennél a típusnál.

A napilap úgy tudja, a színésznőt április 26-ára idézték a VI. kerületi rendőrkapitányságra, ott rabosították, azaz ujjnyomatot és DNS-mintát vettek tőle, majd a nyilvántartásba vételhez le is fotózták. Ezt követően pedig gyanúsítottként hallgatták ki, közokirattal való visszaélés miatt.

Mint a Blikk megírta, Liptai április közepén bukott le, amikor a budapesti Centrál Színház előtt parkolt. Balszerencséjére egy szemfüles fotós lefényképezte terepjáróját, amelynek műszerfalán jól látható volt egy ingyenes parkolásra jogosító rokkantigazolvány. Mint kiderült, a kártya a csaknem egy esztendeje elhunyt édesanyjáé volt. A Blikk cikke és a fotók a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetésének figyelmét is felkeltették, és nyomozás kezdődött. Mindenesetre a Liptai-botrány miatt a rendőrség hadat üzent az ügyeskedőknek. Bár a műsorvezető ügyéről hírzárlat miatt nem beszéltek, általánosságban elmondták, két hete már folyamatos razziákat tartanak. 

Frissítve: Vádat emeltek Liptai Claudia ellen 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!