szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A fővárosi VI. és VII. kerületi ügyészség vádat emelt Liptai Claudia ellen közokirat-hamisítás bűntette miatt. A színész-műsorvezetőt egy őt lebuktató újságcikk nyomán azzal gyanúsítják, hogy egy mozgássérült-igazolvánnyal jogtalanul parkolt. A vádhatóság pénzbüntetést javasol.

Az ügyészség kedden közölte, hogy egy áprilisi, mozgássérült-igazolvánnyal való visszaélés miatt vádat amel Liptai Claudia ellen. A Blikk áprilisban számolt be arról, hogy rokkantkártyával parkolt a színész-műsorvezető a Centrál Színház előtt, óránként 400 forintos parkolási díjat úszva meg ezzel. A lap akkor azt írta, hogy az általuk az esetről készített fotók a fővárosi, VI. kerületi Centrál Színház előtt, a Révay utcában készültek április 13-án este fél tízkor. Nem sokkal ez előtt ért véget a színházban a Pletykafészek című darab, amelyben a műsorvezető-színésznő játssza az egyik főszerepet. Ennek alapján a lap szerint már órák óta parkolhatott azon a helyen a színész, a szereplőknek ugyanis már jóval a kezdés előtt meg kell érkezniük az öltözőbe. Liptai az előadás végén egyedül hajtott el a helyszínről.

Az ügyben nyomozás indult, a színésznő gyanúsítotti kihallgatásán a bulvárlap szerint azt állította, hogy édesanyja rokkantkártyája véletlenül esett le a műszerfalra a kocsi napellenzője mögül akkor, amikor becsapta a kocsi ajtaját. Liptai tagadta, hogy vissza akart élni a kártyával. A rendőröknek - írta júniusban ugyancsak a Blikk - a színésznő azonban nem tudta bemutatni az állítólagosan megvett parkolójegyet, a bizonyítási eljárás során pedig egyszer sem sikerült úgy becsapni a kocsi ajtaját, hogy a kártya ugyanúgy a műszerfalra essen.

A rendőrség közokirat-hamisítás megalapozott gyanújával javasolt vádemelést az ügyészségnek Liptai Claudia ellen, az ügyészség pedig keddi közleménye alapján vádat emelt.

A vádirat hivatalosan azt rögzíti, hogy a vádlott 2011. április 13. napján Budapesten a VI. kerületben személygépkocsijával történő parkolás során - a parkolási díjfizetés alóli mentesülés érdekében - jogosulatlanul használt egy mozgásában korlátozott személy részére kiállított parkolási igazolványt. Az ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Az eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság folytatja.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!