Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Eltörölné a kötelező informatikaoktatást a felnőttképzésben Matolcsy György - számolt be a Magyar Nemzet kedden a nemzetgazdasági miniszter által a parlamentnek beterjesztett törvénymódosító javaslatcsomag alapján.
A lap emlékeztet, hogy az informatikai oktatás kötelezővé tételét még 2009 őszén fogadta el az akkori kormánytöbbség. A jogszabály alapján 2010 óta minden államilag támogatott, legalább 240 órás képzésen kötelező tananyag a digitális írástudás. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt fejjel az első szakma megszerzésére törekedő, sokszor tanulási nehézségekkel küzdő emberektől is megkövetelik az informatikai ismeretek elsajátítását, és például a kosárfonó szakmához tudni kell Excel-táblázatot készíteni - írta a Magyar Nemzet.
A lap szerint emiatt drágultak is a tanfolyamok, s mindez együtt negatívan hatott a felnőttképzésre, amelyben így is csak a lakosság 3,1 százaléka vesz részt, szemben az uniós átlag 9,6 százalékkal.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.