szerző:
MTI

Volner János jobbikos képviselő affelől érdeklődött az Országgyűlésben, milyen alapon ad utasítást Kövér László házelnök utasítást a Köztársasági Őrezrednek.

Volner János szerint a szocialisták kormányzására emlékeztet és a demokrácia korlátozására példa, hogy a közelmúltban Toroczkai Lászlót nem engedték bejutni az Országgyűlésbe. A Köztársasági Őrezrednek milyen alapon ad utasítást Kövér László házelnök? - kérdezte, s azt firtatta, milyen jogon korlátozzák demokratikus jogai gyakorlásában a Jobbik megválasztott önkormányzati képviselőjét, s tagadják meg a belépést valakitől, aki "állandó parlamenti belépővel" rendelkezik.

Volner János
©

Toroczkai június 9-én azért jelentette fel a Házelnököt, mert május 20-án a kapuőrség Kövér László személyes utasítására nem engedte be az Országgyűlés épületébe. Toroczkai László külföldi vendégeivel együtt jött az Országgyűlésbe, ahol megmutatta volna vendégeinek a koronát és a Parlament épületét. Ezen kívül megyei képviselőként az M43-as autópálya szegediek számára fizetőssé tétele ügyében szeretett volna jobbikos országgyűlési képviselőkkel találkozni.

Kontrát Károly belügyi államtitkár azt mondta, hogy az Országgyűlés házszabálya rendelkezik a működési szabályokról. Az elnöknek joga és kötelessége, hogy a működés rendjéről, a biztonságról rendelkezzen, a szükséges intézkedéseket megtegye. A házszabályban biztosított jogával élt Kövér László, az őrezred intézkedése jogszerű volt - emelte ki, hivatkozva a Fővárosi Ítélőtábla jogerős, elmarasztaló ítéletére, amely szerint Toroczkai László felel a 2006 őszi MTV-ostrom során a rendőrségi eszközökben okozott károkért.

 

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!