Harangozó Gábor országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az európai értékek tiszteletben tartása Magyarország önként vállalt kötelezettsége, így azok számon kérése nem tekinthető a belügyekbe avatkozásnak, a nemzetközi bírálatokat - szóljanak akár a médiatörvényről, az új alaptörvényről vagy a bíróságok függetlenségéről - figyelembe kell venni. Az Európa Tanács jelentéstevőinek magyarországi látogatásával kapcsolatban a szocialista politikus azt mondta: bár a raportőrök jelentésének nincs jogi következménye, ha a kormány nem hallgat a kritikára - mint ahogyan nem hallgatott az Európai Parlamentnek az új alaptörvényt bíráló, kedden Strasbourgban megszavazott állásfoglalására - az az ország elszigetelődéséhez vezet, előbb politikai, majd gazdasági értelemben is.Harangozó Gábor hozzátette: ezért is veszélyes, hogy Orbán Viktor a "homokozóban játszó gyermek sértettségével" vívja szabadságharcát Európával szemben, magatartása, "a kokik és sallerek emlegetése ugyanis nem megvédi, hanem elszigeteli az országot." Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) Magyarországon tájékozódó jelentéstevői ezen a héten több prominens magyar politikussal is találkoznak és az emberi jogok, a jogállamiság valamint a demokratikus intézmények működését vizsgálják.A raportőrök értékelésüket a parlamenti közgyűlés elnökét, alelnökeit, frakcióvezetőit és bizottsági elnökeit tömörítő irodának küldik meg. Az MSZP a jelentéstevőkkel folytatott szerdai megbeszélés után úgy tájékoztatott, hogy a monitoring eljárás megindításáról ősszel lesz döntés.A két Magyarországon tartózkodó raportőr korábban a KDNP-vel, illetve a Jobbikkal is leültek beszélgetni.A raportőrök ma Navracsics Tiborral is találkoztakMTI / Illyés Tibor
Az MSZP szerint a "kokik és sallerek" elszigetelik Magyarországot
Az MSZP szerint a kormánynak figyelembe kell vennie a nemzetközi szervezetek bírálatait, ellenkező esetben az ország előbb politikai, majd gazdasági értelemben is elszigetelődik.
MNB-s vizsgálóbizottság: Matolcsy nem ment el, Varga ügyvéd nélkül érkezett, Windisch Lászlót beidézték
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
„Halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is” – Magyar Péter reagált Merkely Béla rektor lemondására
Orbán Viktor: Merkely Béla távozása a Tisza-kormány felsőoktatási rombolását jelképezi
„Kívülről sikeresnek tűnhetünk, miközben belül már rég kimerültünk” – gyógyulás a kiégésből
Azurák Csaba lett az Egyenes Beszéd új műsorvezetője
A műsorvezető Rónai Egont váltja.
Kiraboltak egy pénzszállítót Nyíregyházán – a rendőrség hajtóvadászatot indított
Sorra zárnak be a boltok, most a kormány bejelentette, igyekszik megfékezni a folyamatot
Magyar Péter bocsánatot kért Lezsák Sándortól
Medveczky Ilona: Nem engedtek volna ki Az oroszlán ugrani készül forgatására, ha nem írok alá valamit
Csak lézengtek a szavazók a bolgár elnökválasztáson, az oroszpárti jelölt maradt talpon
Portugáliai nyugdíjas éveire készül az Orbán-kormány egyik legfontosabb támogatója, aki részt vett a Mészáros-vagyon összelapátolásában
Pocsék dolog most itt lenni – helyzetkép a Fehér Házból két nappal a választás után
Zacher Gábor megharagudott Orbán Viktorra mint influenszerre
Füvező szomszédokhoz hívták ki a rendőröket, akik az intézkedés után büszkén posztolták a köszönőlevelet
A büntetőeljárás elindult, a bejelentő boldog.