Két gyerek halt meg a siófoki balesetben

Reggel hat óra előtt feloldották az útzárat az M7-es autópályán Siófoknál, ahol vasárnap hajnalban egy magyar és egy román kisbusz összeütközött – közölte Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

  • MTI MTI
Két gyerek halt meg a siófoki balesetben

A két buszban összesen tizenketten utaztak a Nagykanizsa felé vezető oldalon, Siófok külterületén, amikor a magyar busz hátulról beleszaladt a román járműbe. A balesetben ketten meghaltak – mondta a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyletese.

Koncz András közölte, a román kisbuszban utazók közül két gyermek a helyszínen életét vesztette, hatan súlyosan megsérültek, míg a magyar kisbusz négy utasa közül három súlyos és egy könnyű sérültet szállítottak kórházba.

A helyszínelés és a műszaki mentés teljes útzár mellett folyt, a forgalmat a 105-ös kilométernél a 7-es útra terelték.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.