Sárközy Szabolcs a kedden meghozott döntésről elmondta: a Kecskeméti Városi Bíróság nyomozási bírója a szökés és az elrejtőzés veszélyével indokolta az egyelőre 30 napra szóló fogva tartás elrendelését. A nyomozási bíró döntését az ügyész, a terhelt és az őt képviselő védő is elfogadta - tette hozzá a szóvivő. A 28 éves, arcát eltakaró férfit három rendőr kísérte a nyomozási bíró elé, aki közel fél órás tárgyalás után hozta meg döntését. Az elkövető vasárnap hajnalban Dunaegyházán ittas állapotban vezette autóját, és négy férfit, közöttük testvérét gázolta el.A baleset után a helyszínen ketten meghaltak, két férfit - az egyik a gázoló testvére volt - súlyos sérülésekkel vittek kórházba. Az egyik súlyosan sérült, 19 éves férfi hétfőn hajnalban meghalt.A kecskeméti kórház szóvivője kedden az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a baleset negyedik sérültjének a lába tört el, és kedden délelőtt elhagyhatta a kórházat. Az MTI információi szerint ő a gázoló férfi testvére.
Előzetesbe helyezték a barátait halálra gázoló dunaegyházi férfit
Előzetes letartóztatásba került az a 28 éves dunaegyházi férfi, aki vasárnap ittas állapotban elgázolt négy embert, akik közül hárman meghaltak - közölte Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője kedden az MTI-vel.
Mészáros Lőrinc eladja a legjövedelmezőbb, de a közbeszerzésekből kizárt cégét, a V-Hidat egy osztrák multinacionális vállalatnak
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyar Péterrel
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
Benjamin Haddad: Megdupláznánk a Franciaországban tanuló magyarok számát
Senki sem akarja megfizetni egy véres offenzíva árát a húszik ellen, és ebből még nagy baj lehet
Orbán Viktor édesanyja is részt vett a KDNP fogolykiváltó imaóráján
A helyszín az a budapesti templom volt, amelynek a plébánosa Osztie Zoltán.