szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Felháborodva fogadta a kormány nem támogatott szakokról és felvételi ponthatárokról szóló csütörtök délutáni bejelentését az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatói fóruma és a Hallgatói Hálózat (HaHa), amely a tandíj bevezetésének értékelte a kormány újabb lépését. A HÖOK szerint a bejelentéssel világossá vált, a kormány belátta, lehetetlent ígért a ponthatárok karácsonyig való meghúzásával.

"Fel vagyunk háborodva. A kormány valójában bevezette a tandíjat" - közölte az ELTE BTK hallgatói fóruma és a HaHa. Szerintük az, hogy jövőre tizenhat szakon, köztük a legnépszerűbbeken nem indul állami ösztöndíjas képzés, visszalépés a kormány két héttel ezelőtti álláspontjához képest is.

"Balog Zoltán két napja sajtótájékoztatón és az Országgyűlésben is garantálta, hogy mindenki megkezdheti állami ösztöndíjas tanulmányait, aki megfelel 'a minőségi kritériumoknak' és vállalja a röghöz kötő hallgatói szerződés aláírását. Hazudott" - tették hozzá a közös közleményben.

A jogi, gazdasági és társadalomtudományi szakok diszkriminációja a HaHa szerint kirekesztő, cinikus és számító társadalompolitikát sejtet. Ez a szervezet szerint ahhoz vezet, hogy a tandíjassá tett szakok csak a társadalom felső rétegének lesznek elérhetők, ez súlyosan korlátozza a társadalmi mobilitást, holott éppen ezek a szakok rendelkeznek erős társadalomszervező potenciállal.

"Az egyes szakok megbélyegzését és az ezen szakokat választók diszkriminálását igazságtalannak tartjuk. A kormánynak a diákság megosztására irányuló szándékát elítéljük" - írták.

Két hónappal a felvételi jelentkezési határidő előtt több ezer végzős középiskolás álma hiúsul meg, amikor elesnek attól a lehetőségtől, hogy az általuk választott szakon tanuljanak államilag finanszírozott képzésben. A keretszámokkal és a ponthatárokkal kapcsolatos kormányzati álláspont naponta változik - olvasható a közleményben.

"Ezzel továbbra is teljes bizonytalanságban tartják a felvételizőket. Kiszámítható és igazságos oktatáspolitikát követelünk. A kormánnyal ellentétben a mi álláspontunk változatlan: továbbra sem engedünk a hallgatók hat pontjából, melyet az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum is támogat" - írják. "A tiltakozást addig folytatjuk, amíg követeléseink nem teljesülnek" - közölte az ELTE BTK Hallgatói Fóruma és a HaHa.

A kormány csütörtök délutáni bejelentése szerint a korábbi híreknek megfelelően nem lesz államilag finanszírozott képzés a gazdasági szakokon és a jogászképzésben – derül ki abból a listából, amelyet csütörtökön délután tett közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A bölcsész szakok közül az állam nem támogatja az andragógiát (felnőttképzés), a társadalomtudományok terén pedig a kommunikáció és médiatudomány, illetve a nemzetközi tanulmányok szakokat. Nem kaphatnak állami finanszírozást az igazságügyi igazgatási és a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakra jelentkezők sem.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) véleménye szerint a kormány nemhogy elállt volna a bújtatott tandíj bevezetésétől, de mai döntésével tovább szélesítette azoknak a szakterületeknek a körét, amelyen egyetlen államilag finanszírozott hely sem lesz a következő évben - írta a szervezet a Facebookon.

"A héten több ízben is jeleztük: irreálisnak tartjuk, hogy hetekkel a jelentkezési határidő lejárta és hónapokkal az érettségi vizsgák előtt, egy-két nap alatt, bármilyen statisztika, elemzés és szakvélemény ismerete nélkül meg lehessen húzni a ponthatárokat. Még ma reggel is úgy tudtuk, ezek karácsonyig mégis kiderülnek, délután világossá vált, hogy a Kormány belátta, lehetetlent ígért" - tette hozzá a HÖOK.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!