Heltai László közölte: megválasztják az LMP országos választmányának 11 tagját, akik mellett a testületbe automatikusan bekerül majd a két elnök is. Emellett a kongresszus az országos politikai tanácsba is beválaszt 13 tagot és megújítja a párt etikai bizottságát.A jelöléseket keddig kellett leadni, de Heltai László neveket egyelőre nem akart elárulni, mert az etikai bizottság péntekig még vizsgálja a jelölések érvényességét. A jelölteknek az indulásukhoz programot kellet benyújtaniuk és arról is be kellet számolniuk, hogy milyen, a párthoz kapcsolódó jövedelmekkel rendelkeznek.A szóvivő arra is kitért, hogy az előző, két hete tartott kongresszus döntött a pártigazgatói poszt létrehozásáról. Őt viszont nem a kongresszus választja, az országos választmány pályázatot írt ki a posztra. A pártigazgató személyéről várhatóan két héten belül döntenek.
Társelnököket választ a hétvégén az LMP is
Az LMP a hétvégén egy budapesti szállodában tartja kétnapos, XXIII. kongresszusát, amelynek során a teljes tisztújítás mellett egy női és egy férfi társelnököt is választanak - mondta el az MTI érdeklődésére szerdán a Lehet Más a Politika szóvivője.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.