szerző:
hvg.hu

A villamosvezető tudja, hogy nincs mentség tettére, és ki fogják rúgni. Mint mondta, nem azért szállt ki a villamosból, hogy megpofozza a nőt, hanem biztos volt benne, hogy elgázolt két embert. Állítja: az elé lépő nők egyike beintett neki, ettől borult el az agya.

"Úgy szálltam ki a fülkéből, hogy két embert megöltem. Úristen, alattam vannak, gondoltam" – mondta az Indexnek az a villamosvezető, aki hétfő este pofon vágott egy szabálytalanul elé lépő nőt. A villamosvezető állítása szerint nem azért szállt le, hogy verekedjen, hiszen meg volt győződve róla, hogy két embert elgázolt.

A nőről utóbb kiderült, hogy hathónapos terhes és brit állampolgár, aki hat hónapja él Magyarországon. Feljelentést tett a bántalmazás miatt.

A villamosvezető, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek, azt mondta, nagyon kihegyezett volt a helyzet, "csak azt tudtam, hogy itt nem tudok megállni. Becsuktam a fülemet és vártam a koppanást." A férfi ugyanakkor nem akarja tisztára mosni magát, tudja, hogy tettére nincs mentség. "Bemocskoltam mindazt, amit közel húsz éve tettem"  – fogalmazott.

A villamosvezető állítja: mikor leszállt, látta, hogy a két nő nemcsak vigyorog, hanem az egyikük még be is intett neki. Ekkor borult el az agya, ekkor csattant el a pofon. Anyázás azonban nem hangzott el – mondta.

Az eset után a vezető a fülkébe ment, "sokkos állapotba került". Az egyik utas érdeklődött, hogy hívjon-e mentőt, de a többiek tovább akartak menni, így a férfi elvezette a villamost a végállomásig. Ott azonban kiállt a forgalomból, és bevárta a rendőröket.

Azóta is az eset hatása alatt áll: nem tud aludni, nem képes kiverni a fejéből a történteket. Erős nyugtatókkal kezelik. Tudja, hogy ki fogják rúgni, és nehéz helyzetbe kerül, ugyanis egyedül neveli hétéves lányát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!