szerző:
hvg.hu

Az általános emelés ellenére is csökkenő tanári fizetésekről szólt a hétfő késő esti vita Hoffmann Rózsa és Pokorni Zoltán közt. A Fidesz alelnöke és társai azt akarják megakadályozni, hogy az új rendszerben bárki rosszabbul járjon, míg az államtitkár szerint ilyen garanciákra nincs pénz. A bizottságban a fideszes javaslat győzött, a zárószavazás viszont csak kedden délelőtt lesz.

„Egy hordó mézet is tönkretehet egy csepp szurok” – indokolta az állítólag a Szentírásból vett idézettel Pokorni Zoltán, az oktatási bizottság fideszes elnöke, miért van szükség arra a módosító indítványra, amelyet képviselőtársaival együtt a közoktatási törvény módosításához nyújtott be, és amely miatt ismét összekülönbözött Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkárral. A csepp szurok ebben az esetben az a mintegy 4500 pedagógus lenne, aki a béremelés ellenére is kevesebbet vihetne haza szeptembertől.

A parlament hétfőn, rendkívüli ülésen folytatta le annak a törvényjavaslatnak az összevont vitáját, amely mintegy 40 százaléknyit visszavesz a pedagógusoknak ígért, és 2011 végén törvényben is rögzített béremelésből, igaz, ugyanakkor kiterjeszti a bérfejlesztést a pedagógiai szakszolgálatoknál vagy a gyermekvédelmi intézményekben dolgozókra is. A módosításra az indoklás szerint azért van szükség, mert a gazdaság teljesítőképessége nem teszi lehetővé a megígért béremelést, csak fokozatosan, 2017-ben jöhet a teljes bértábla. A visszafogott béremelés, illetve egyes pótlékok és túlórapénzek eltörlése miatt előfordulhat, hogy csökken valakinek a fizetése, bár Hoffmann azt mondta, tudomása szerint csak valamivel több, mint 4000, extrém magas fizetésű vezetőt érint negatívan a változás,

Hoffmann Rózsa és Balog Zoltán a parlamentben
©

Pokorni és társai - Kucsák László, Hoppál Péter és Németh Zoltán – ugyanakkor azt szeretnék elérni, hogy bekerüljön a törvénybe egy garancia arról, hogy senkinek nem csökkenhet a fizetése szeptember 1-től. Egyrészt azt szeretnék elérni, hogy visszakerüljön a törvényszövegbe a többszakos pótlék (az alapilletmény az 5-10 százaléka, főiskolai végzettség esetén havi bruttó 7,7-15,4 ezer forint). Másrészt a fideszesek egy konkrét garanciát is beépítenének a törvénybe: rögzítenék, hogy az újonnan megállapított illetménye senkinek nem lehet alacsonyabb, mint a korábbi.

A hétfő este, a plenáris vita lezárása után tartott bizottsági ülésen a kormány egyik javaslatot sem támogatta. Hoffmann ragaszkodott hozzá, hogy az új bérrendszer csak 4500 főt érint negatívan, akiknek extrém magas a jövedelmük. „Kérem, fontolják meg, hogy a költségvetési lehetőségeink végesek” – kérte az államtitkár Pokornit, de ő nem értett egyet azzal, hogy az érintetteknek extrém magas lenne a jövedelmük. Az a 4500 eset, amikor csökken valakinek a bére, szerinte elronthatja az egész, százmilliárdos bérfejlesztést.

Az oktatási bizottság végül – fideszes és ellenzéki voksokkal, néhány tartózkodás mellett – támogatta Pokorni két módosítóját. A parlament plenáris ülése kedden délelőtt szavaz az indítványokról, majd a törvényjavaslat egészéről. Addig még megtörténhet, hogy a kormánypárt vezetése úgy dönt, nem enged a saját szakpolitikusainak, és a módosító indítványok leszavazását rendeli el, de jelenleg úgy áll a helyzet, hogy Pokorniék egy csatát megnyertek az oktatási kormányzattal szemben.