„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Nem egyszerű műszaki hiba miatt nem járt a kisföldalatti szerda délután. A BKK az Indexet arról tájékoztatta: kisiklott az egyik szerelvény.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerdán órákig nem járt a kisföldalatti Budapesten. A Budapesti Közlekedési Központ arról tájékoztatta az Indexet, hogy az M1-es metró egyik szerelvénye 15:03-kor első forgóvázának első tengelyével kisiklott a Vörösmarty tér végállomáson, ez okozta a leállást.
Utasok nem voltak rajta, a szerelvény a leszállóhelyről a kihúzóvágány felé tartott. A balesetben nem sérült meg senki, az anyagi kár felmérése folyamatban van.
Korábban a BKK a Facebook-oldalán csak műszaki hibát említett, és nem lehetett tudni, pontosan mi is történt. Azt azonban sejteni lehetett, hogy nem mindennapos, apróbb hibáról van csak szó. Szokatlan volt ugyanis, hogy a kisföldalatti még több óra után sem indult újra.
A BKV műszaki szakemberei 17:45-re fejezték be a kisiklott szerelvény mentését, a vonatot visszahelyezték a vágányra. A kisföldalatti este héttől jár újra teljes vonalon. A balesetben részt vevő szerelvény telephelyi vizsgálatát még az éjszaka során megkezdik a BKV és a KBSZ szakemberei - közölte a BKK.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.