6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Nem csökkenhet a zöldfelület a Városligetben a beruházások után - mondta Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, Zugló polgármestere kedden újságíróknak, hozzátéve: ennek érdekében módosító indítványt nyújt be a fejlesztéseket megalapozó törvényjavaslathoz.
A kormánypárti politikus - aki párttársával, Vas Imrével jegyzi az eredeti törvényjavaslatot - elmondta, hogy jelenleg a szervezeti struktúra kialakításánál tartanak, mert a fejlesztés túlmutat Zuglón és a fővároson.
Hozzátette: a területen kiemelt állami beruházások valósulnak meg, például a múzeumi negyed. Emellett meg kell oldani a közlekedési folyosók áthelyezését is, mert például kevés olyan város van, ahol a központi parkba egy gyorsforgalmi út vezet be - jegyezte meg.
Papcsák Ferenc jelezte: a törvényjavaslat a tulajdonjogokat nem érinti, csak a vagyonkezelői jogokat helyezi át 99 évre a százszázalékos állami tulajdonú Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.-hez, amely nem értékesíthető társaság.
A polgármester kiemelte: előterjesztéséhez módosító indítványt nyújt be, amely szerint a Városligetben nem csökkenhet az úgynevezett zöldfelületi mutató. Példaként említette, hogy ha megépítenek egy épületet és alatta egy mélygarázst, akkor körülötte zöldterületeknek kell lenniük.
Kitért arra is, hogy több lebontandó épület, kerítés is van, amelyek helyét vissza kell adni a lakosságnak, emellett meg kell oldani az Állatkerti körút parkolási gondjait is.
A Városliget ciklusokon átnyúló fejlesztéséhez, építési beruházásokhoz biztosítana jogi keretet a terület megújításáról és fejlesztéséről szóló törvényjavaslat - mondta szintén Papcsák Ferenc az indítvány kedden megkezdődött általános vitájában az Országgyűlésben.
A politikus - a két frakciótársával közösen benyújtott - törvényjavaslatról elmondta, a magyar állam számára vagyonkezelői jogot alapítanak, a vagyonkezelő által felépített épületek tulajdonjoga tartós állami tulajdonba kerülne, a beruházások közérdekű célú fejlesztésnek minősülnének.
Papcsák Ferenc, aki Zugló polgármestere is, azt mondta, a kerületnek és a fővárosnak nincs a fejlesztésre forrása, mégis elindult a javaslat miatt a hisztériakeltés, félrevezetik az embereket, miközben az elmúlt hatvan évben nem tettek a Városligetért semmit.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.