A támadók a lépcsőház ajtajánál rontott rá az idős áldozatra: a hazaérkező asszonyt bántalmazták, majd elvették a táskáját. Az elmenekülő rablókat a rendőrök forró nyomon üldözték, s alig egy órán belül kettejüket, a 18 éves tószegi férfit és 16 éves társát el is fogták. A harmadik rablót csak ezt követően tudták elfogni, a 15 éves fiút otthonából állították elő. A nyomozók megtalálták az elrabolt holmit a gyanúsítottaknál, akiket őrizetbe vettek.
Lépcsőházban rontottak rá egy szolnoki asszonyra
Elfogták a rendőrök azt a fiatal férfit, aki – fiatalkorú társaival együtt - hétfőn este megtámadott egy idős asszonyt szolnoki lakásánál, a lépcsőház előtt – értesült a HavariaPress.
Felfüggesztették állásából Fürcht Pált, és újabb fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
„El kellett dönteniük, hogy esznek, vagy tanszereket vesznek”
Elmentünk a miskolci Lyukóvölgybe, ahol rászoruló családok százai élnek.