Rogán szomszédjának cégénél csöröghet az adventi kassza
Rogán Antal szomszédjának cége, a HG Média Kft. (korábbi nevén: Hamu és Gyémánt Média Kft.) érdekeltségei szervezik a Szent István-bazilikánál most is zajló karácsonyi vásárt. A rendezési jogot eredetileg egy egyesület kapta meg, de ők egyből továbbadták azt. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja, a PR-feladatokat is egy HG-cég kapta meg. Becsléseink szerint a szervezők több tízmillió forintos bevétellel számolhatnak.
A Belváros-Lipótváros „kulturális, társadalmi hagyományainak ápolására, érdekvédelmi jelleggel” alapították meg a Belváros-Lipótváros Kulturális Hagyományőrző Egyesületet jó szándékú polgárok 2011 nyarán. Az év júliusában a Fővárosi Bíróságon bejegyzett egyesület elnökségi tagjai (a lakcíme szerint II. kerületi Molnár László, a Ferencvárosban élő Klinkó György, valamint a XI. kerületi Bicskey Levente) az egyesület szabályzata szerint többek között a „kerületben élő és alkotó hátrányos helyzetű” vagy fiatal művészek támogatásáért tevékenykednek, miközben az egyesület vállalkozási-gazdasági tevékenységet „kizárólag másodlagos jelleggel, céljai megvalósítása érdekében” végezhet.
Az egyesület elnökségi tagjai egyébként ismertek a budapesti partivilágban: Klinkó György az egykor a Rudas Fürdőben indult Cinetripet szervezte többek között, Bicskey Levente a Városligetnél lévő Dürlin szórakozóhely egyik tulajdonosa. Klinkó György megkeresésünkre annyit mondott, ő ebben a projektben (az adventi vásárban) nem vesz részt. Az egyesület tevékenységéről kevés adatot találni a neten, pontosabban összesen egyet: 2011 októberében részt vettek egy kortárs szoborkiállítás megszervezésében. Az egyesület kapta meg ugyanakkor a Szent István-bazilika melletti téren jelenleg is zajló adventi vásár megrendezésének jogát a kerülettől. Ehhez a Belvárosban nem kell testületi döntés, a polgármester saját hatáskörben dönthet a közterület használatról, ebben az esetben sem szavaztak róla a képviselők.
85 százalék árengedmény
Rogán Antal (aki amellett, hogy polgármester, egyben a Fidesz frakcióvezetője is a parlamentben) a közterület használati díjból is jelentős, 85 százalékos kedvezményt adott, így a Belváros-Lipótváros Kulturális és Hagyományőrző Egyesület összesen 4,4 millió forintot fizetett a kerületnek. (Ez nem kivételes eset egyébként, mint keretes írásunkból kiderül, a főváros és a kerületek is előszeretettel adnak jelentős kedvezményeket ilyen esetekben a rendezvényszervezőknek.)
A karácsonyi vásárra készülő árusítók ugyanakkor már nem az egyesülettel, hanem az AVB Rendezvényszervező Kft.-vel kötöttek szerződést. Az AVB a cégadatok szerint közvetetten a HG Média érdekeltsége, miután egyik tulajdonosa, az Epicure Events Kft. is a cégcsoporthoz tartozik. Egyébként mindhárom céget ugyanarra a címre jegyezték be. A Hamu és Gyémánt Kft. többek között arról lett ismert, hogy egyik tulajdonosa, Csetényi Csaba a belvárosi polgármester Rogán Antal szomszédja volt, és mint megírtuk, testvérével összesen 9 trafikkoncessziós jogot nyert a kerületben. Emellett pedig a Hamu és Gyémánt-cégcsoport a média-közbeszerzéseken is tarolt (lásd keretes írásunkat).
Azzal az indokkal, hogy a téren folyó adventi vásár alapvetően kulturális esemény, nem pedig profitorientált rendezvény, az AVB támogatást kapott a megrendezés költségeire a Nemzeti Kulturális Alaptól. Első körben 2 millió forintot, majd egy egyedi támogatási kérelem benyújtását követően további 8 milliót kaptak. A pályázat szerint a vásáron „az adventi gyertyagyújtással, koszorúval, jászollal és a bazilika fényfestésével még inkább elmélyítjük a felnövekvő generációk érdeklődését a vallási kultúra és hagyományok iránt”.
A kitelepülni szándékozóknak mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk. A téren felállított pavilonok többsége 8 négyzetméteres, két részre osztható, egy 4 négyzetméteres részért 600 ezer forintot kért a vásározóktól az AVB, míg a saját molinóval ellátott faházzal jelen lévő Államadósság-kezelő Központ (egy korcsolyaélező működik benne) azt közölte megkeresésünkre, hogy 3 millió forint helypénzt fizetnek. Ezért – egy birtokunkba jutott megállapodás szerint – 6 ampernyi áramot biztosít az AVB (ha valaki ezt túllépi, akkor újabb 6 amperért már 35 ezer forintot számláznak ki neki), valamint a keletkező szemét elszállítását vállalja (egy árus szerint a rendre és tisztaságra nagyon ügyelnek a – kukák felirata alapján a Fővárosi Közterület Fenntartó alkalmazásában álló – takarítók). Az AVB nem vállal felelősséget ugyanakkor az árukészletért, az esetleges lopásokért, rongálásokból eredő károkért, bár a területen a nap 24 órájában vannak biztonsági őrök.
Egy igazán sikeres vállalkozás |
Az Index írta meg még 2011-ben először, hogy Csetényi Csaba, a Hamu és Gyémánt Kft. egyik tulajdonosa egy házban lakik Rogán Antallal, konkrétan az alsószomszédja. Az apropót akkor éppen az jelentette, hogy a Hamu és Gyémánt elnyert egy 120 millió forintos kerületi kommunikációs tendert. A cég és érdekeltségei azóta is hasítanak: idén júniusban az Átlátszó.hu összesítette, hogy hol, milyen tendereken nyert a Hamu és Gyémánt. A Csetényi-érdekeltség például kilenc trafikengedélyt nyert el az ötödik kerületben, ebből hármat önkormányzati épületekben. A Hamu és Gyémánt reklámcége, a HG 360 Kft. pedig a nyáron már több mint másfél milliárd forintnyi nyertes pályázatnál járt, elnyerték például a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egy 425 milliós tenderét, az Államadósság-kezelő Központ 120 milliós közbeszerzését, 236 millió forint értékben szerződtek a Magyar Turizmus Zrt.-vel. |
Az NKA-hoz benyújtott pályázat szerint az AVB-nek a következő költségei keletkeznek a szervezéssel: marketing kiadásokra 13,8 millió forint, nyomdára és hangtechnikára 0,5-0,5 millió, helyszínbérletre 3,5 millió, a pavilonok bérlésére 4,8 millió, szállításra 2,5 millió, installációs költségekre 3,2 millió forintot költenek, a „dologi költségeik” összesen 36,5 millió forintot tesznek ki. Ezzel szemben van 7,5 millió saját forrásuk, és 3 millió forint saját, valamint 3 millió forint szponzori bevétellel számolnak.
A hatmilliós bevételi adat kissé alultervezettnek tűnik, mind a saját bevételeket, mind a szponzori pénzeket illetően. A téren összesen 68 elárusítóhelyet számoltunk össze (ebben a vodka-pavilontól kezdve a kávézón át a könyvesekig, csecsebecséket árusítókig minden benne van), köztük messze a legnagyobb a grillterasz, ők az árusítók becslése szerint akár ötmilliót is fizethetnek. Fejben elkezdhetünk számolgatni: ha mi szerveznénk egy hasonló vásárt, és ennyit kérnénk az árusoktól, csak a legkisebb alapterületű egységgel, 4 négyzetméteres árusítóhellyel és 600 ezer forintos díjjal számolva (vannak nagyobb pavilonok is), külön 4 millióra becsülve a grillbár díját és az ÁKK által közölt 3 millió forintot, akkor összesen 46,6 millió forintot kapnánk bérletidíj-bevételként.
Komoly támogatók
A rendezvény plakátján támogatóként az NKA mellett a Samsung, a Mercedes, a MasterCard szerepel. A Mercedes és a Samsung sem kívánt semmit közölni a támogatás mértékével és formájával kapcsolatban, a MasterCardot nem értük utol. Azonban ha az ÁKK tarifájából indulunk ki (3 millió forint egy „saját névre vett” házért), akkor 3 millió forintnál vélhetően több folyik be, hiszen több olyan pavilon is van, amelyiket egy-egy cég a nevére vett. Így a támogatást, a bérleti díjakat és a szponzori támogatást a „legalsóbb hangon” számítva is 60 millió forint körüli összegnél járunk.
A gáláns főváros |
Nem csak a Belváros ilyen nagyvonalú a karácsonyi vásárok szervezésével: a Fővárosi Közgyűlés Közterület-hasznosítási Bizottsága például összesen 3,3 millió forintért adta bérbe a V.V. Invest Kft.-nek a Blaha Lujza tér használati jogát adventi vásár rendezésére. A téren tíz kisebb és egy nagyobb árusító hely van, mint egy árus elmondta, a kicsikért 700 ezer forintot kellett fizetni, a nagyobb bérlése az egymilliót is meghaladja. A Kálvin téren a Pannonfeszt Kft. szervezi a vásárt, ők bruttó 7,1 millió forintot fizetnek, ezért 27 pavilont állíthattak fel, egy árus szerint egy pavilonért 1 millió forintot is elkérnek. Még borsosabb az ára a Belvárosban a Deák Ferenc utcában felállított 15 pavilonnak: a nagyobb, két-három-négy részre is osztott árusítóhelyeken egy „negyednyi” helyen működő cég képviselője azt mondta, napi 17 ezer forintot fizetnek 40 napos időszakra: így egy három részre osztott pavilon esetében 2,04 millió forintos bevétel is összejöhet. Ez a terület egyébként jelenleg Csipak Péter cége használhatja, őket illeti a bevétel is. |
A 36,5 milliós dologi költségeket látva is megpróbáltunk egy saját kalkulációt elkészíteni, mi lenne, ha mi szerveznénk egy ilyen vásárt: nyomdára hangtechnikára, helyszínbérletre, a pavilonok bérlésére, szállításra, installációs költségekre ugyanannyit számoltunk, mint a pályázatban szerepel, ezen kívül a legjelentősebb tételekre árajánlatot kértünk. Műanyag korcsolyapályát 1-5 millió közötti árért kínáltak egy hónapra (ebben már a korcsolyák és élezésük biztosítása is benne volt); a biztonsági őrök órabére 950 forint plusz áfa: így négy ember óradíja 38 napra (a pavilonok építésével és bontásával összesen ennyi ideig foglalják a teret) 4,4 millió forint; mivel a rendezvényen állandó orvosi felügyelet biztosított, erre is kértünk ajánlatot, ezt 1,9 millió forintért vállalta volna egy cég. Hét darab mobilvécét egy hónapra kiszállítással 115 ezer forintért adtak volna, két takarító esetében a minimálbérrel számoltunk. Sehol nem kértünk külön engedményt így – a korcsolyapálya esetében egy 3 milliós „középértékkel” számolva – összesen 23,7 millió forint jött ki, plusz a programok szervezése. Erre jönnek rá a programok költségei (egy tánccsoport, Mikulás hétvége, jégszobor-készítés, a megnyitó), a szervezés, és a marketing 13,8 milliója. Így is vélhetően jóval a 60 millióra becsült bevételek alatt maradunk. Ugyanakkor a konkrét esetben az AVB a marketing feladatokkal saját cégét, a HG Médiát bízta meg, míg a rendezvényszervezési feladatokat az Epicure Events látja el, vagyis ebben a két esetben, ami az AVB-nél kiadás, az két másik HG-érdekeltségnél bevételként jelenik meg. Molnár László, az egyesület vezetője azt közölte, hogy a két cég díjazás nélkül látja el ezeket a feladatokat - lásd keretes írásunkat. Cikkünk megjelenése után Csetényi Csaba, a Hamu és Gyémánt Kft vezetője közölte, hogy a rendezvény PR feladatait a Noguchi reklámügynökség látja el. Az NKA-nak benyújtott pályázatban szerepel a HM Média a 13.8 milliósra becsült marketing költségekkel kapcsolatban.
A szervezők válaszai |
Megkeresésünkre válaszolt kérdéseinkre az egyesület vezetője, Molnár László, és az AVB Kft is. Eszerint az egyesület az adventi vásár mellett együttműködnek az Ökumenikus Segélyszervezettel, „infrastruktúrával támogatják az adománygyűjtést”, a kerületben zajló "Több mint egy ebéd" programban rászoruló családoknak biztosítunk egy-egy alkalommal vasárnapi ebédet. Az adventi vásáron pedig a 14 év alatti, kerületi gyerekek ingyen használhatják a felállított korcsolyapályát és teret adnak a belvárosi, fiatal zenészeknek is. Mint írták, az egyesület nem tulajdonosa az AVB-nek (első telefonbeszélgetésünkben ez bizonyára valamilyen nyelvbotlás volt Molnár Sándor részéről), „AVB saját kockázatára és saját finanszírozásában, de az egyesület céljait megvalósító programként, az egyesülettel kötött szerződés alapján szervezte meg az Adventi Vásár a Bazilikánál rendezvényt”, az egyesület megbízásából, de külön díjazás nélkül, az AVB „az idei rendezvény részletes koncepcióját vásárolta meg, az egyesület által fizetendő közterület-használati díjnak megfelelő licencdíjért”. Az AVB Kft. a reklám és marketing költségvetésből nem fizetett díjat a HG Media Csoportnak, és az Epicure Events sem részesül díjazásban. „Az AVB Kft. nem díjazás fejében, hanem saját üzleti kockázatára szervezi az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvényt.” A 600 ezer és 3 millió forintos helypénzekkel kapcsolatban az AVB azt közölte, hogy „az üzleti modell, így az árusítók által fizetett díjak összege is üzleti titok”. „Azt ugyanakkor elmondhatjuk, hogy a faházak bérbeadásából származó bevétel önmagában messze nem fedezi a rendezvény majd’ százmilliós költségeit” - írták. Üzleti titok a szponzori támogatások mértéke is. Arra a kérdésünkre, hogy hogy jött ki az NKA pályázatban szereplő 36.5 milliós dologi költség, az AVB nem adott részletes választ, csak felsorolták a felmerülő költségelemeket, amiket mi is feltüntettünk (faházbérlet, reklám és marketing, nyomda, hangtechnika, pavilonbérlet, szállítási költség, 24 órás biztonsági szolgálat, szelektív hulladékgyűjtés napi szállítással, mobil illemhelyek, jelentős közüzemi infrastruktúra építési és közüzemi szolgáltatói költségek, állandó mentőszolgálati ügyelet, díszkivilágítás, díszkapu és „ide tartoznak a különböző kulturális, karitatív és szórakoztató programok költségei is”). Arra a kérdésre, hogy miért csak 3 millió forintot tüntettek fel a bevételeknél, amikor csak az ÁKK fizet ennyit, azt válaszolták, hogy „a pályázat megírásakor még nem volt megkötött szponzori szerződésünk, ezért az elmúlt évek tapasztalatai alapján konzervatívan, ennyi biztos bevétellel terveztünk”. Arra a kérdésre, hogy miképpen jött ki a „saját bevételre” a 3 millió forint, amikor csak egy 8m2-es faházból 1.2 millió forint bevétel származik, azt válaszolták, „azokat a faház bérleteket, amikre szerződésünk, előkötésünk volt, saját erőként tüntettük fel”. Az összes várható költségüket pedig azért nem tüntették fel, mert „az NKA szabályzata szankcionálja a pályázót, amennyiben az összköltség végül kevesebb lesz, mint a tervezett”, ugyanazért „csak a biztosan meglévő bevételek kizárólagos feltüntetése mellett döntöttek”. A vásár végső egyenlege az AVB mostani becslése szerint hasonló lesz „az elmúlt években 2-3% körüli megtérüléshez”. Arra a kérdésünkre, hogy a jászol közelében kiállított Mercedes luxusautók és Finlandia pavilon nem befolyásolja-e negatívan a „feltörekvő generációk vallásos érzésnek az elmélyítését”, azt válaszolták, hogy „eddig nem kaptak olyan visszajelzést, hogy az említett kiállítók bárki érzékenységét sértették volna” – nem is nagyon értik, miért lenne ilyen. |
A vásár egyébként szerintünk inkább tűnik profitorientált rendezvénynek, mint olyan kulturális programnak, melynek célja egyebek mellett „a felnövekvő nemzedékek érdeklődésének elmélyítése a vallási kultúra és hagyományok iránt”: a szervezők szerint ezt kellene szolgálni a felépített jászolnak, melynek közelében például két luxusautót állítottak ki (közvetlenül a bazilika épülete mellett), kicsit arrébb pedig egy vodka-pavilon áll. A 900 forintos forralt bor, 600 forintos üdítő sem mondható éppen nyomott árnak, bár több árusító azt mondta lapunk munkatársának, hogy még így sem biztosak benne, hogy a rendezvény végére kitermelik a költségeiket.
Foglaljuk össze: a Belváros tehát 4,4 millió forintért adta át egyik legfrekventáltabb közterületét egy hónapra egy olyan rendezvény számára, melynek forgalma tízmilliós nagyságrendű.
A kerület 100 milliósra becsüli a költségeket |
A Rogán Antal vezette önkormányzat biztatására jött létre a Belváros Lipótváros Kulturális Hagyományőrző Egyesület – melynek tagjai „belvárosi, Szent István téri vállalkozók”, – azért, hogy színvonalas programokat szervezzen a kerületben – írta megkeresésünkre az V. kerületi polgármesteri hivatal. „2006 előtt sok olyan szezonális vásár volt a Belvárosban, amelyet nem a kerületben adót fizető vendéglátósok szerveztek, ez a tény folyamatos konfliktust generált. Akkor a Belváros új vezetése szakított ezzel a gyakorlattal, és arra törekedett, hogy belvárosi szereplők szervezzék a karácsonyi vásárt” – fogalmaztak. Az egyesület nem részesült önkormányzati támogatásban, és más kerületi program szervezésében sem vesz részt. Mint írták, a kerületi képviselő-testület ruházta át a döntés jogát a közterület-használatról a polgármesterre (az ellenzék tiltakozása mellett – a szerk.), így ez a jogosítvány Rogán Antalt illeti, aki azért nem pályáztatta meg a rendezés lehetőségét, mert a „jogszabályok nem írnak elő pályáztatási kötelezettséget, a közterület használat mindig egyedi döntés eredménye, ez szerepel a vonatkozó törvényben. Ellenkező esetben minden évben újra kellene pályáztatni például a Sziget fesztivált, vagy akár a teraszhasználatot”. A 85 százalékos díjmérsékléssel kapcsolatban azt írták, „a közterület használat díjtétele az idei évben is tizenegyszerese a fővárosi önkormányzat által működtetett Vörösmarty téri vásár díjtételének. A Szent István téren, ahogy az idén, úgy az elmúlt három évben is 232 Ft/négyzetméter/nap volt a díjtétel, míg a Vörösmarty téren 20,8 Ft/négyzetméter/nap”. A rendezvény promotálásában a kerület semmilyen formában nem vesz részt. A rendezvény kulturális jellegét firtató kérdésünkre azt a választ kaptuk: „egy színvonalas vásár megszervezése becslésünk szerint megközelítőleg 100 millió Ft költséggel jár, és mivel az önkormányzat támogatást nem ad, a forrás előteremtése a szervező egyesület kockázata és feladata. Természetes, hogy ezt szponzorok bevonásával, illetve bérleti díjak beszedésével teremti meg, ebben nem látunk kivetnivalót”. Egyébként pedig: „a programoknak, ahogy a Vörösmarty téri rendezvény esetében is, van kulturális és jótékonysági oldala is. Állandó a kapcsolat a bazilikával, az Ökumenikus Segélyszervezettel, rászoruló családoknak osztottunk például ajándékot. Ezen felül alkotóház üzemel a vásár egész ideje alatt, ingyenes oktatást és korcsolyázási lehetőséget találnak az érdeklődők, kovács mesterség-bemutató, szépkorú művészek és mesteremberek bemutatkozása, kutyás gyermekprogramok, néptánc előadás is található a programban – ezek számunkra fontos értékek”. |