Áder megszüntette a Schmitt-díjat

Áder János köztársasági elnök hatályon kívül helyezte az elődje, Schmitt Pál által alapított kitüntetéseket – tették közzé a pénteki Magyar Közlönyben a Blikk szerint.

  • hvg.hu hvg.hu
Áder megszüntette a Schmitt-díjat

A 2010 őszén alapított díj először a Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök érdemérme nevet viselte, amelynek volt egy fokkal kevésbé rangos változata, a díszokleveles Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök ezüstérme – idézte fel a Blikk.

A plágiumbotrány kipattanása után nem sokkal lekerült a kitüntetésekről Schmitt neve, nem sokkal később pedig Schmittnek is távoznia kellett az államfői posztról, miután a Semmelweis Egyetem megfosztotta őt a doktori címétől.

Az érdemérmével többek között a tudományok, az ifjúság nevelése, elesettek és hátrányos helyzetűek támogatása terén szerzett kiemelkedő érdemeket, valamint művészi, alkotói, előadói és közszolgálati tevékenységet honorálta a köztársasági elnök.

Schmitt egyebek mellett Kudlik Júlia egykori tévést, Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia elnökét és a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonosát is kitüntette.

A Köztársasági Elnöki Hivatalban egyelőre nem válaszoltak a lap kérdésére, hogy Áder miért szüntette meg az érdemérmét, és tervezi-e egy saját kitüntetés alapítását.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.