Kinek az őrzői estek neki a Sirálynak?

Nemrég még a Fradi Securityt erősítő biztonsági ember is felbukkant az ellenzéki kötődésű ifjúsági klub, a Sirály zaklatói között.

  • Rádi Antónia Rádi Antónia
Kinek az őrzői estek neki a Sirálynak?

A szurkolói körökben ismert biztonsági ember, K. Attila, a ferencvárosi fociklub közvetett érdekeltségében álló Fradi Security Kft. korábbi bedolgozója is részt vett a budapesti, Király utcai Sirály klub múlt heti elfoglalási kísérletében. A főváros vagyonkezelő cégének hivatalos – közbeszerzés alapján megbízott – biztonsági őrsége, az Opekun 2005 Kft. formaruháját viselte az Index videofelvételén, de több szurkoló felismerte. A Facebook-profil alapján az azonosság kétségtelen, ami több mint kínos lehet a megbízóknak.

A főváros mindent elkövet ugyanis, hogy a Sirály ügyét ne politikai botrányként, hanem magánlaksértéses jogesetként közvetítse. Csakhogy a Fradi Security volt az, amelynek „szurkolói koordinátora”, Szabó Szőke Ferenc, valamint más foglalkoztatottjai – állítólag kéretlen lelkesedésből – dulakodásig fajuló akcióban megvédték az egyetemista tüntetőktől a Fidesz Lendvay utcai székházát. Alig két héttel később pedig arra a Sirályra csaptak le az őrző-védők, ahol ellenzéki csoportok, köztük a székházfoglalók is tartottak gyűléseket. A Sirály a legújabb verzió szerint húsvét, illetve pészah utánig maradhat.

Árulkodó az időzítés is. A Sirállyal régóta vannak gondjai az ingatlantulajdonosoknak, de valamiért éppen most lett sürgős eltávolítani a klubban működő Marom Egyesületet. A HVG és a maromosok benyomása is az, hogy nem annyira a Tarlós István vezette főváros, mint a helyet adó Király utca 50. alatti épületben társtulajdonos fideszes VI. kerület nehezítette meg a zsidó vallási közösségként definiált csapat közéleti-kulturális klubjának életét. Tarlós csak nem állt ellen a tulajdonostárs követelőzésének.

Biztonsági emberek a Sirálynál. Jogi esetek
MTI / Bruzák Noémi

Az, hogy a Sirály nem épp jobbos fészek, nyílt titok volt Budapesten. Az előző klubvezető, Szalai-Szabó István kultúraszervező már 2011-ben elmondta a Magyar Narancsnak adott interjújában, hogy a Sirályban szerveződik a Milla és az LMP is. Szalai-Szabó még az előző bérlő, a néhai Halász Péter nevéhez fűződő Városi Színház ügyvezetőjeként játszott kulcsszerepet a működtetésben, az addig hivatalosan üres ingatlan megszerzése is az ő ötlete volt.

A Marommal már akkor együttműködött a Városi Színház, úgy volt, hogy közösen pályáznak a vagyonkezelő akkori tenderén az 564 négyzetméteres üzlethelyiségre, de végül magánvállalkozóként egymaga indult Forgács Anna, a Marom tagja. Egyedüli aspiránsként nyert is, csakhogy végül nem sikerült tető alá hozni a megállapodást, a tetemes, bruttó egymillió forintos éves bérleti díjat ugyanis csak akkor tudta volna kigazdálkodni, ha a VI. kerület hatóságai engedélyezik az este tíz óra utáni nyitva tartást, ebbe azonban Terézváros nem ment bele.

Bár az üzlethelyiség tulajdonjogát a főváros gyakorolja, a kerület csak az ingatlan többi részét, utóbbi hatóságként a kezdetektől megkeserítette a sirályosok életét. Lakossági panaszokra hivatkozva hol a zaj, a dohányzás, hol az állítólagos engedély nélküli árusítás miatt lépett föl (Schönberger Ádám, az egyesület igazgatója nem ismerte el, hogy engedély nélküli árusítás történt volna), májusban a VI. kerület tulajdonosi szerepe miatt eljáró XII. kerület kereskedelmi hatóságként be is záratta a klubot. Újabban pedig valamiféle életveszélyre hivatkozva nehezítik tevékenységét. Fővárosi források szerint március elejétől több felszólítást is küldött a tulajdonos fővárosnak, hogy „rendezze” a klub helyzetét. Ennek tettek most eleget Tarlósék, azzal, hogy – noha kezdetben azonnali kiürítést sürgettek – a hétvégi huzavona után tíznapos haladékot adtak a költözésre. Schönberger a HVG-nek elmondta, egyelőre nincsen ötletük, merre folytatják.

Pészah a klubban. Merre folytatják?
Stiller Ákos

Az izomerőből tehát a jelek szerint engedett a főváros, de a lényeget elérte: hontalan lett a klub, amely egyebek mellett otthont adott az Orbán-kormány legkövetkezetesebb civil ellenzékének tűnő Hallgatói Hálózat, a Középiskolai Hálózat és A Város Mindenkié mozgalom gyűléseinek is. A múlt héten alkalmazott erő ugyanakkor nemcsak a labdarúgószekusoktól, de Tarlóstól sem áll nagyon távol: a III. kerületi székhelyű Opekun legalábbis a referenciái között tünteti föl a korábban Tarlós által vezetett Óbuda önkormányzatát.

Úgy tudni, a cég nincsen hivatalos kapcsolatban a Fradi Security-vel, K. Attila foglalkoztatását legalábbis véletlennek mondják az ügy ismerői. A férfi beágyazottsága ugyanakkor erős az Üllői úton: egy Facebookon megosztott felvételen együtt pózol többekkel is, akik a Fidesz-székháznál is megjelentek. Ilyen például a balján álló F. Pál, aki civilben a történetesen szintén óbudai EDF Global Kft. követeléskezelőnek dolgozik. A Fradi Securityt is a partnerei között feltüntető cég marketingvezetője a szintén óbudai Windt Gábor egykori karatebajnok, rendőrségi kiképző – Doszpot Péter exnyomozó, korábbi MSZP-s politikus jó barátja –, aki egyébként azt a Defend Security Kft.-t alapította, amely később Földi László exhírszerző kezén vált az első Orbán-kormány idején kedvenc állami beszállítóvá.

A rendőri kapcsolatok átszövik a fradis ügyeket, a klub biztonsági cégének ügyvezetője, közvetett résztulajdonosa, Baranyai Imre például maga is a Nemzeti Nyomozó Iroda felderítési részlegén dolgozott. Ehhez képest aggasztóan gyakori az ellenzéki fiatalok megfélemlítése izomagyú ultrákkal: a Király utcát megelőzően ez történt a Lendvay utcában, korábban pedig az ELTE-n, illetve a debreceni egyetemi klubban. Utóbbi esetben – ahol a Fidesz korábbi országgyűlési képviselőjelöltje fenyegetőzött Loki-szurkolóként – a napokban úgy döntött a rendőrség, nem történt bűncselekmény, így nem indokolt eljárnia. Magánszemély feljelentése nyomán elrendelték ezzel szemben a nyomozást ismeretlen tettes ellen kényszerítés gyanújával Szőke Lendvay utcai fellépése után.