Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért politikusa szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: miközben két hónap alatt 40 ezerrel csökkent a választásra jogosultak száma, a "voksturisták" – vagyis a másik lakcímre bejelentkezők – miatt 12 választókerületben többen szerepelnek a névjegyzékben. Ezek főleg kétesélyesnek számító budapesti körzetek – fűzte hozzá.A szocialista Bárándy Gergellyel (MSZP) együtt arról beszélt: valószínű, hogy az átjelentkezéseket a Fidesz szervezi. Az MSZP-s képviselő szerint a kormánypárt becsületes embereket sodor bűncselekménybe, hiszen a fiktív lakcímre bejelentkezés közokirat-hamisítás.Még több, választási kampánnyal kapcsolatos cikket talál Választás 2014 aloldalunkon.
Már most választási csalásra gyanakszik az ellenzék
Az ötpárti ellenzéki szövetség szerint választási csalás gyanúját veti fel, hogy több billegő választókerületben is nőtt a szavazópolgárok száma az elmúlt két hónapban.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.