szerző:
Tetszett a cikk?

A vagyonbevallásában megadott alapterületnél jelentősen nagyobb Rogán Antal balatonlellei villája is, amit a hvg.hu-nak azzal magyarázott, hogy csak azt a részt tüntette fel, amit ő használ. Ugyanis testvérével fele-fele részben tulajdonosai az ingatlannak, és állítása szerint szerződésben felosztották, ki mekkora részt használ, ezért írt "130 négyzetméteres" lakóházat a bevallásba. Információink szerint viszont az értékes villa a melléképülettel együtt több mint 200 négyzetméter lehet. A nyaralót a Fidesz frakcióvezetője 79 éves szakonyfalui nagymamája vásárolta nem sokkal a halála előtt, hogy "nyaranta ott gyűlhessen össze a család".

Miközben Rogán Antal a budai Pasa Parkban található lakásának újabb részei miatt módosítgatja vagyonnyilatkozatát, a bevallás szabályait meglehetősen szabadon értelmezve tüntette fel balatonlellei villájának méreteit is. A Fidesz frakcióvezetőjének vagyonbevallásában egy Balatonlellén található "belterületi lakóház és udvar" szerepel, amely 875 négyzetméter, rajta egy 130 négyzetméteres lakóházzal. A Balatontól alig pár száz méterre lévő ingatlanról készült e-hiteles térképmásolaton viszont aránytalanul nagy egy ekkora telekhez képest a Rogán vagyonbevallásában 130 négyzetméteresnek megadott épület (lásd cikkünk illusztrációjában).

A saroktelken álló épület ráadásul jól láthatóan két részből, valószínűleg egy főépületből és egy melléképületből áll, amire nézve a fideszes frakcióvezető nem tüntetett fel részleteket, így a bevallásból nem tudni, mi is tartozik a 130 négyzetméterbe. Pedig az országgyűlési képviselőknek minden vagyoni értékkel bíró ingatlanukat fel kell sorolniuk, nem véletlenül módosította Rogán variálása után a szintén budai Pasa Parkban lakó fideszes Varga Mihály is bevallását a tulajdonában lévő ottani teremgarázzsal és tárolóval.

A földhivatali térképmásolat pontos méretadatok meghatározására nem alkalmas, mert a szakma szabályai szerint a lekérdezés, nyomtatás révén is torzulhat a méret, igaz, milliméterekről van szó, ez ugyanakkor a valóságban métereket jelenthet. A hiteles térképmásolatot ezért megmutattuk két független szakértőnek is, egy geodétának, illetve egy földméréssel foglalkozó másik szakembernek. Az előbbi szakmai szabályokra hivatkozva mindketten csak megbecsülni tudták a Rogán-villa nagyságát, ugyanakkor mindketten a megjelölt 130 négyzetméternél jóval nagyobbnak mérték azt. Egyikük a telek és a ház arányosítása alapján a főépületet nagyjából 180 négyzetméternek, a hozzá közvetlenül csatlakozó melléképületet pedig 40 négyzetméteresnek találta, míg a másikuk számításai szerint főépület 154 négyzetméter, a melléképületet pedig kb. 35 négyzetméter alapterületű.

A számításokat egy névtelenséget kérő forrásunk pontosította a földhivatalnál nyilvántartott digitális információk alapján: eszerint a Rogán-villa főépülete 182,95 négyzetméter, míg a jobb hátsó részénél hozzá közvetlenül csatlakozó melléképület 43,87 négyzetméter, vagyis összesen 226,82 négyzetméter. A földhivatali nyilvántartásban nyoma van annak, hogy 2008-ban bejegyezték egy "épület létesítését", de az alapul szolgáló dokumentáció, amelyből az épület adatai kiderülhetnének, nem nyilvánosak.

Pirossal jelölve Rogán villája - saccoljon, ha 875 négyzetméteres telek, mekkora a "130 négyzetméteres" ház
hvg.hu

Megkérdeztük Rogán Antalt, miért csak 130 négyzetméteres lakóházat írt a vagyonbevallásába, amire sajtófőnökén keresztül a következő magyarázatot adta: a telek ugyan közös használatú, „de az épület használati szempontból a frakcióvezető és a húga között szerződéssel rendezve is megosztott”. Az ingatlan tulajdoni lapja szerint a villának Rogán mellett fele részben valóban Rogán Valéria a tulajdonosa, akivel ezek szerint megosztoztak a házon. „Így helyesen tüntette fel a szerződés alapján használatában lévő épületrész nagyságát” – közölte, vagyis ezek szerint az V. kerületi polgármester azért írt - szerinte "helyesen" – csak 130 négyzetmétert a bevallásba, mert ennyit használ a villából.

Ez alapján viszont nem világos, hogy ha a lakóházból csak a saját használatú részt tüntette fel megjegyzés nélkül, akkor a teleknél miért folyamodott ahhoz, hogy a teljes, 875 négyzetmétert feltüntesse, megjegyezve, hogy annak 50 százalékos tulajdonosa. Ilyen alapon a ház esetében is feltüntethette volna a teljes alapterületet, hozzáfűzve, hogy abból mennyit használ. A politikus azt nem árulta el, hogy a villa végeredményben mekkora, illetve nem erősítették meg azt a vélelmezést, hogy az összterület több mint 220 négyzetméteres. Egyszóval nem tudni, mekkora házban nyaral Rogán Antal. Az sem derült ki, hogy használati szempontból egyáltalán alkalmas-e a ház, hogy megosszák. 

A balatonlellei villa egyébként azért is érdekes, mert a politikus felesége, Rogán-Gaál Cecília ebben a városban született, szülei ma is itt élnek, a hvg.hu-nak adott interjújában pedig Rogán arra hivatkozott: a Pasa Parkban található értékes budai lakásukat hitelből, illetve nejének "ügyvéd és állatorvos szülei segítségével” tudták bővíteni. Rogán-Gaál Cecília szüleinek foglalkozása valóban stimmel, csakhogy a hvg.hu-nak több névtelenséget kérő helyi lakos egymástól függetlenül azt állította: nehezen tartják elképzelhetőnek, hogy még ők támogatták volna lányukat, illetve polgármester-frakcióvezető vejüket a budai lakóparki lakás bővítésében. Balatonlellei forrásaink szerint Rogán anyósa egy tipikus kis vidéki ügyvédi irodát tart fenn, és nem tudnak arról, hogy komolyabb megbízásai lennének, inkább csak a helyiek fordulnak hozzá.

Rendelő a családi házban
google

Férje, Rogán apósa, Gaál Antal az 1990–94-es országgyűlési ciklusban az MDF színeiben országgyűlési képviselő volt, utána – ahogy jelenleg is – állatorvosként dolgozik a környéken, de forrásaink szerint szintén nem tartják különösen vagyonosnak. Átlagos balatonlellei családi házukban van a rendelő, illetve az interneten megtalálható utcakép tanúsága szerint az ügyvédi iroda is. Természetesen ezek alapján egyáltalán nem kizárható, hogy a kis helyi ügyvédi iroda és állatorvosi praxis annyit jövedelmez, hogy támogatni tudják belőle lányukat és vejüket.

Több helyi forrásunk elcsodálkozott azon, hogy Rogán a vagyonnyilatkozata szerint a balatonlellei villát örökölte 2008-ban, Rogán-Gaál Cecília családját közelről ismerők úgy tudták, hogy egy műbútorasztalos családjától vásárolták a vízparttól alig egy sarokra található értékes ingatlant, amely „a volt Honvéd üdülőnél”, pontosan a Honvéd és Tó utca sarkán helyezkedik el. A Balatonba torkolló utcában fekvő, egyébként nagyon jó állapotban szerzett ingatlant Rogánék felújították, bár kívülről ez aligha látható, mert az elmúlt években átláthatatlan kerítéssel vették körbe a házat.

A közel 80 éves nagymama vette a villát

Az ingatlan tulajdoni lapjából kiderül, hogy az ingatlant valóban az a család adta el, amelyet a helyiek megjelöltek, egészen pontosan az ismert asztalos lánya szerepel a földhivatali nyilvántartásban tulajdonosként 1995 és 2008. június 2. között. Ekkor adták el a villát az akkor 79 éves Majczán Ferencnének, aki információink szerint Rogán Antal nagymamája anyai ágon. Az idős asszony azonban csak pár hónapig volt a balatoni villa tulajdonosa: a tulajdoni lap tanúsága szerint még abban az évben, pontosan 2008. november 12-én törölték tulajdonjogát, és öröklés jogcímén bejegyezték tulajdonosként fele-fele arányban Rogán Antalt és húgát, Rogán Valériát. Vagyis a balatoni ingatlant vásárló Rogán nagymama, Majczán Ferencné nem sokkal az ügylet után valószínűleg elhunyt, mert az ilyenkor szokásos hagyatéki eljárást, és földhivatali ügyintézést követően – az adásvétel bejegyezéséhez képest 5 hónappal később – már át is írták öröklés címén a villát a fideszes politikusra és testvérére.

Az Origo Rogán Antalról írt portréjából nem az a kép alakul ki a politikus Vas megyei Szakonyfaluban élő családjáról, hogy értékes balatoni ingatlanokat vásárolnának fel, édesanyja maga mesélt arról a lapnak, hogy a helyi óvodában volt szakácsnő, férje pedig boltot vezetett. A fideszes frakcióvezető vagyonbevallásában egyébként szerepelnek szintén örökölt szakonyfalui ingatlanok is – egy ház, illetve erdőterületek –, amelyeket nagyjából ebben az időben, 2008 decemberében örökölt.

Egy, a téma politikai vonatkozásai miatt névtelenséget kérő szakonyfalui lakos a hvg.hu-nak határozottan állította, hogy Majczán Ferencné valóban Rogán Antal és Rogán Valéria (aki jelenleg Szakonyfalu polgármestere) nagymamája. Elmondása szerint férje régebben meghalt, azóta az idős hölgy özvegyen éldegélt a kis zsákfalu „közepén, a templomnál” található házában haláláig. Egyszerű gazdálkodók voltak – mondta az állítása szerint születése óta Szakonyfalun élő forrásunk. Arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy a 79 éves Rogán nagymama milyen vagyonból vásárolhatta élete utolsó hónapjaiban a balatoni villát.

A tulajdoni lap alapján a balatoni villára 2012-ben zálogjogot jegyeztek be az FHB Bank javára 30 millió forint erejéig, amely "érint" két budapesti helyrajzi számon futó ingatlant is. A 444.hu írta meg, hogy a Pasa Park lakóparkban található lakások tulajdoni lapja szerint az FHB banktól kaptak jelzáloghitelt Rogánék az egyik lakásra.

hvg.hu

Mindez azért érdekes, mert a képviselő vagyonnyilatkozatából ki kell derülnie, milyen eredetű a vagyongyarapodása: amennyiben örököl, akkor magától tisztázódik az új szerzemények anyagi fedezete. Ellenkező esetben a vagyongyarapodásnak egyensúlyban kell lennie a családi jövedelemmel, így nem mindegy, hogy a család – így például Rogán Antal – is beszállt-e a balatoni villa vásárlásába, amelyet nem sokkal később meg is örökölt.

A nagyszülők jelentős földtulajdonából van a villa, hogy legyen hol találkozni nyaranta

A balatonlellei villa megszerzéséről is megkérdeztük Rogán Antalt, részletes kérdéssorunkra küldött meglehetősen indulatos válaszát változtatás nélkül közöljük:

Először is undorítónak és visszataszítónak tartom, hogy a kampány részeként azt próbálja sugallni a hvg.hu, miszerint a halála előtti hónapokban kihasználtam az általam nagyon szeretett nagymamámat. Ragaszkodom hozzá, hogy ezt a mondatomat a készülő cikkben szó szerint idézzék! Különösen gyomorforgatónak tartom, hogy ezeket a kérdéseket a hétfőn a hvg.hu-nak adott interjú során is feltehették volna, ezt azonban nem tették (az interjút hétfő délelőtt 11 órakor a hvg.hu két másik újságírója készítette, akiknek a balatonlellei ingatlanra vonatkozó információkról nem volt tudomása, és azt követően Rogán Antal másodszor is megváltoztatta vagyonnyilatkozatát – a szerk.)

Az Ön állításaival ellentétben nagymamám egészen haláláig szellemileg és fizikailag is teljesen egészséges volt, nem hosszan tartó betegségben, hanem egy váratlan hátsófali szívinfarktus következtében hunyt el. Szeretném, ha ezt is precízen leírná és nem állítaná azt, hogy hosszú ideig súlyos beteg volt.

Szeretném a figyelmét felhívni arra, hogy a nagyszüleim gazdálkodó emberek voltak, akiknek a birtokában jelentős földtulajdon volt. Nem csak tulajdonoltak, hanem béreltek is földeket. A család birtokában a szakonyfalusi erdő- és földtulajdonon kívül osztrák föld is volt még 1945 előttről. 1949 és 1990 között ezeket az osztrák földeket helyi osztrák gazdák bérelték, a bérleti díjnak megfelelő összeghez a család csak a rendszerváltás után jutott hozzá. A későbbiekben a nagyszüleim az osztrák földeket is értékesítették. Az ebből származó minden bevétel nagyapám és nagymamám megtakarítását gyarapította, akik spórolós emberek voltak, nem költötték el azt. Szintén az ő tulajdonukban volt az Ön által említett ingatlannál háromszor-négyszer nagyobb területű badacsonytomaji szőlő. A 70-es évek óta volt a család birtokában, egész gyerekkoromban oda jártunk nyaranta földet művelni, ősszel szüretelni. A család évtizedek óta foglalkozott erdőgazdálkodással, minden évben jelentős mennyiségű épületfa, fenyő, fenyőgally, tűzifa kitermelésével is foglalkoztak nagyszüleim.
 
Miután 2007-ben feleségemmel, aki balatonlellei, összeházasodtunk, a nagymamám az összes megtakarításából, beleértve a korábbi osztrák földből származó bevételt és az eladott badacsonytomaji ingatan után járó összeget is, megvásárolta a 875 négyzetméteres lellei telket, rajta az 1920-as évek végén épült házzal, abból a célból, hogy a család egy településen tudjon találkozni rendszeresen nyaranta. Miután édesanyám az öröklésben első ranghelyről nagyanyám egyetlen lányaként lemondott, nagyszüleim minden tulajdonát, beleértve a szakonyfalusi erdőt és földeket az 1870-es években épült parasztházzal, húgommal ketten örököltük. Ezeket azóta is közösen használjuk.
A másik szakunyfalusi ingatlan édesapám öröksége, amit 1998-ban bekövetkezett halála után örököltünk.

Minden olyan sugalmazást, ami arra irányulna, hogy akár a szakonyfalusi ingatlanokat, akár a balatonlellei ingatlant más neve alatt magamnak vásároltam, megjelenése esetén be fogok perelni. Azt pedig a leghatározottabban kérem, hogy kampány ide vagy oda, még a bevallottan baloldali értékrendű hvg.hu is tisztelje 79 éves korában elhunyt nagymamám emlékét, akit éppen eléggé meghurcoltak, és kulákként kitelepítettek az 50-es években.
Üdvözlettel:
Rogán Antal

Dagad a lakás, bővül a vagyonnyilatkozat
Rogán Antal eddig kétszer írta át a parlament honlapján elérhető vagyonnyilatkozatát: először azt javította, hogy nem fele részben, hanem teljes egészében tulajdonosa a II. kerületi, Pasa Parkban található 149 négyzetméteres lakásuknak, másodjára pedig azt írta át benne, hogy a lakás nem is 149, hanem 185 négyzetméteres, miután télikert kialakításával megnövelték, illetve tartozik hozzá egy garázs és egy tároló is. A 444.hu viszont azt írja, a Fidesz frakcióvezetője még mindig nem vallotta be teljes vagyonát, az ugyanis még mindig nem szerepel a nyilatkozatában, hogy a felesége 52 százalékban (az V. kerületi alpolgármester feleségével közösen) tulajdonos a társasházban egy lakásban, ezt a lakrészt pedig szintén összenyitották a Rogán Antal tulajdonában lévő lakással, összesen így egy 255 négyzetméteres lakásban laknak. A ház alapító okiratában emellett az szerepel, hogy a 184,53 négyzetméteres, Rogán Antal tulajdonában lévő lakáshoz tartozik egy 94,64 négyzetméteres tetőkert is, ezt a politikus azonban még mindig kihagyta a vagyonnyilatkozatából. A lap felveti, hogy elképzelhető, hogy a tetőkert valójában a társasház osztatlan közös tulajdona lehet, de Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azonban éppen amiatt módosította vagyonnyilatkozatát kedden, hogy az osztatlan közös tulajdonban lévő ingatlanban meglévő tulajdoni hányadot is fel kell tüntetni a vagyonnyilatkozatban.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!