szerző:
MLF
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Kényelmetlen helyzetbe került a Jobbik, miután egy újabb politikusa ismerte be, hogy vannak zsidó felmenői. Jakab Péter ezt házon belül már két évvel ezelőtt elmondta a pártvezetésnek, ám a Jobbikból távozni kényszerült Szegedi Csanádhoz hasonlóan korábban elhallgatta származását. Jakab a hvg.hu-nak ezt azzal magyarázta, hogy a Jobbikban senkinek nem vizsgálják a felmenőit. Két éve maga a pártelnök szögezte le: ha kiderülne, hogy zsidó felmenői vannak, lemondana. Jakab egyelőre marad, mert forrásaink szerint a Jobbik Miskolcon káderhiánnyal küzd.

hvg.hu: Gyerekkora óta tudja, hogy vannak zsidó felmenői – ezt ön nyilatkozta, amikor a pártelnök, Vona Gábor bemutatta, mint a Jobbik miskolci polgármesterjelöltjét. Jelezte a származását, amikor 2010-ben a Jobbikba való felvételét kérte?

Jakab Péter: Természetesen nem közöltem.

hvg.hu: Miért „természetes”, hogy nem beszélt róla? Kínosnak tartotta, ezért elhallgatta?

J. P.: A Jobbikban senkitől nem várják el, hogy a származásáról beszámoljon, én sem éreztem indokoltnak. A pártba való belépéskor nem erre szoktak rákérdezni, hanem azt nézik, hogy a jelentkező mit tud tenni a nemzetéért és a településéért. Lehet, hogy egy antiszemita pártban rákérdeznek az ember származására, de a Jobbikban nem, mert ez a párt nem antiszemita.

hvg.hu: Zsidó származása része az identitásának?

J. P.: Egyáltalán nem. Római katolikus magyar ember vagyok. Ebben a szellemiségben neveltek.

Jakab Péter
Facebook / Jakab Péter

hvg.hu: A családjában nem beszélgettek arról, hogy kik a felmenők, hogy a dédapját elpusztították egy haláltáborban? Hogy ez miként, hogyan történhetett meg egy magyar családdal?

J. P.: Soha nem volt tabutéma. Gyerekkorom óta tudom, hogy nagymamám zsidó származású és kikeresztelkedett, ahogy azt is, hogy a dédapám Auschwitzban halt meg. De ez nem zárja ki, hogy az ember egy olyan pártban tevékenykedjen, amelynek szerintem egyedüliként van programja Miskolc felemelkedésére.

hvg.hu: Ön Szegedi Csanád volt jobbikos európai parlamenti képviselő magyarországi asszisztense, közeli munkatársa volt. Hogy élte meg a Szegedi-ügyet?

J. P.: Nekem óriási csalódás volt az, ahogy ő az ügyet kezelte a nyilvánosságra kerülése után. Számomra értelmezhetetlen és járhatatlan az az út, amit ő a pártból való távozása után választott. Nem az okozott csalódást nekem, hogy kiderült a zsidó származása, hanem az, hogy megtagadta mindazt, amit előtte képviselt.

hvg.hu: Vona Gábor akkor azt nyilatkozta: ha kiderülne, hogy zsidó felmenői vannak, ő biztosan lemondana. Ön városi alelnöke a pártnak. Vona 2012-es kijelentése után nem fordult meg önben, hogy lemond?

J. P.: Azt gondolom, hogy Miskolcon senkit nem érdekel, hogy kinek mi a származása. Nem a származásunk alapján választottak minket városi képviselőnek, hanem azért, hogy az emberek hétköznapi problémáival foglalkozzunk. Tehát nincs is miért lemondanom. A mi városunkat az elmúlt 3 évben ötezer ember hagyta el, szenvedünk attól, hogy a városban 40 százalékkal nőtt a bűnözés. Azt várják tőlünk a városlakók, hogy legyen kenyér az asztalon, rend az utcán. Hiszek abban, hogy a miskolciak mindenkit a tettei és nem a származása alapján ítélnek meg.

hvg.hu: Amikor Vona szombaton önt a választók figyelmébe ajánlotta, ön külön kiemelte, hogy vannak zsidó felmenői. Gondolom, a pártelnök nem ott és akkor hallott erről először. Mikor mondta el neki?

J. P.: 2012-ben – amikor Szegedi Csanád bejelentése után eszeveszett médiahiszti kerekedett –, úgy gondoltam, az a helyes, hogy ezeket az információkat a pártvezetés tudomására hozom. Megköszönték, hogy megosztottam velük, majd jelezték, hogy ebből nem lehet semmilyen hátrányom, maradjak a Jobbikban, folytassam a munkám az önkormányzatban. Most pedig a pártelnök megtisztelt azzal, hogy felkért a polgármesteri feladatra.

hvg.hu: Nem azért beszélt róla szombaton, mert el akarta kerülni, hogy a kampányban valaki más hozza nyilvánosságra, ahogy történt ez Szegedi esetében is?

J. P.: Szombaton arról beszéltem, hogy mik a polgármester-jelölti programom főbb pontjai. Ennek részeként példaként hoztam fel a zsidó felmenőimet arra, hogy a Jobbikban valóban nem számít a származás, szemben azzal a Fidesszel és MSZP-vel, amelyik Miskolcon származás szerint osztogat milliókat arra érdemtelen embereknek.

hvg.hu: Nem tart attól, hogy párton belül ezért támadni fogják? Hogy majd a lakossági fórumokon, a közösségi oldalakon beszól a párt kemény magja?

J. P.: Nem, mert nem vagyunk egy antiszemita párt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a miskolci tagság ezen információk birtokában ellenszavazat nélkül választott polgármester-jelöltnek. A választókat is az érdekli, hogy rendbe akarjuk és tudjuk tenni ezt a várost.

Ha vicces, biztosan mosolyognék rajta.
Facebook / Jakab Péter

hvg.hu: Azért Szegedi kapott hideget-meleget a beismerése után. Azt mesélte a hvg.hu-nak, hogy elhívták szalonnát sütni, majd figyelték, hogy beleharap-e, ráadásul zsidó vicceket meséltek neki.

J. P.. Ha vicces, biztosan mosolyognék rajta, ahogy minden olyan viccen, ami tényleg humoros, és van igazságtartama. Még egyszer, nincs zsidó öntudatom, de rendőrtársaságban is előfordul, hogy jókat nevetnek egy-egy rendőrviccen.

hvg.hu: Akkor is mosolygott, amikor a debreceni párttársa „holokamuzásról” beszélt?

J. P.: Ágoston Tibor azóta már bocsánatot kért a mondatáért. De nem hiszem, hogy miskolci polgármester-jelöltként nekem egy debreceni önkormányzati képviselő kijelentéseivel kell foglalkoznom. Ráadásul a debreceni politikus által mondottak nem képezik a párt hivatalos álláspontját, ami – még egyszer – a rendről, a munkahelyteremtésről és az elszámoltatásról, nem a származásról szól.

hvg.hu: Ha holokausztvicceket mesélnek a társaságában, kikéri magának?

J. P.: Nem mesélnek ilyen vicceket. Ennél sokkal fontosabb dolgaink vannak.

hvg.hu: Meglepő pályát futott be. Bár tudatában volt zsidó származásának, bár egy roma gyerekek számára létrehozott alapítványi iskolában, a Kaji Jagban tanított, mégis a Jobbikot választotta. Miért?

J. P.: Ebben az iskolában ismertem fel, hogy milyen problémák várnak a miskolciakra, ha az együttélés gondjait nem oldjuk meg. Magatartásproblémák, viselkedési gondok, nincsenek normakövetésre szocializálva a gyerekek egy bizonyos társadalmi rétegben. Ezeket az embereket "kiillesztették" a társadalomból, és ha nem illesztjük vissza őket, abból óriási problémák lesznek. Az elmúlt 24 évben megbukott módszereket viszont nem érdemes folytatni, így ezekre a problémákra jelenleg csak a Jobbik kínál megoldást.

hvg.hu: Ön is „visszaillesztésről”, integrációról beszél. Ez mennyiben van összhangban azzal, hogy a Jobbik követeli a leghangosabban a miskolci romatelep lakóinak kiköltöztetését a városból?

J. P.: Mi nem kitelepítésről és pláné nem a cigányok kitelepítéséről beszélünk. Hanem azt mondjuk, hogy a törvényeket a telepen is be kell tartatni. Ha valakinek ez nem tetszik, nem áll be a sorba, akkor eldöntheti, hogy akar-e maradni. Ha viszont marad, akkor oda kerül, ahova minden normális társadalomban kerülnek a jogsértők: a börtönbe. Ha valaki cigány, de jogkövető, nem szabad kitelepíteni. A fideszes városvezetés ezzel szemben a rendbontóknak kínál 2 millió forintot vagy magasabb komfortú cserelakást. Számomra értelmezhetetlen, hogy a társadalmi normákat felrúgókat miért kell jutalmazni. Ahhoz, hogy rend legyen Miskolcon, még csak nem is kell új jogszabályokat alkotni, elég a jelenlegieket betartatni.

hvg.hu: A lakások tulajdonosa, az önkormányzat 20 éve nem fejlesztett szinte semmit. Ha megválasztják polgármesternek, akkor szánna-e pénzt arra, hogy a saját környezetüket rendbe tevő lakók felújíthassák az ingatlanokat?

J. P.: Azt látni kell, hogy az ott élők jelentős hányada abba sem fektetett energiát, hogy a környezetét rendbe tartsa, a lakások állagát megóvja. De azt mindenképpen leszögezem: ha valaki jogkövető magatartást követ, azt minden eszközzel segíteni kell származásától függetlenül, aki viszont rendbontó, azt üldözni fogjuk – szintén származásától függetlenül. A Jobbik szerint a városházának kell elvárnia, hogy az ott élők tartsák be a törvényeket, tegyék rendbe a környezetüket. Ezzel megállna a gettósodás, megindulna egyfajta visszarendeződés.

Szegedi Csanádnak nem volt maradása
Stiller Ákos

hvg.hu: A jelenlegi városvezetés nem feltétlenül azért erőlteti a telepfelszámolást, mert javítani akarja az ott élők életét. Mint kiderült, ott épülne a diósgyőri stadion parkolója. Ha a Jobbik veszi át Miskolc irányítását, önök megépítenék a parkolót?

J. P.: Ha erre az infrastrukturális fejlesztésre szükség van, akkor meg kell építeni. Az előfordulhat, hogy városfejlesztési szempontok miatt egyes ingatlanokat le kell bontani. Ez más városokban is gyakran előfordul, de ebben az esetben a lebontott lakások helyett az érintetteknek cserelakást kell biztosítani. De még egyszer mondom, a renitensekkel nem tudunk és nem szabad egyezkedni, nekik nem járhat cserelakás.

hvg.hu: Erről a telepről volt tanítványa a Kaji Jagban?

J. P.: Általában minden telepről volt tanítványom.

hvg.hu: Velük beszélt az ügyről az utóbbi időben?

J. P.: Nem keresték velem a kapcsolatot. Voltak telepbejárások, olyankor előfordult, hogy találkoztam ismerősökkel.

hvg.hu: Mit gondol, jót tesz majd azoknak a gyerekeknek, akiknek el kell költözniük Miskolcról, hogy fel kell adniuk az iskolájukat, nem járhatnak tovább a Kaji Jagba?

J. P.: Azt már korábban elmondtam, hogy az az iskola már rég nem a pedagógia módszerek fejlesztéséről szól, szerintem ebben a formájában már semmi értelme. Én azt gondolom, hogy amikor a renitens családokkal szemben eljárunk, akkor ezen gyerekek védelmében lépünk fel, hiszen a szüleik azzal, hogy nem járatják például rendszeresen iskolába őket, veszélyeztetik a fejlődésünket, a jövőjüket. Tehát szerintem teljesen rendben lévő dolog megkövetelni a szülőktől, hogy járassák rendesen, tisztán és ápoltan az iskolába a gyerekeiket. Hogy a családi pótlékot a gyerekre költsék, mert ha nem, akkor a családi pótlék sem jár.

hvg.hu: Azt mondta, nincs már értelme a Kaji Jagot tovább működtetni. Viszont 2010-ben, amikor az igazgató a Jobbikba való belépése után eltanácsolta, ön mindenképpen maradni akart, támadta az iskola vezetését, amiért kirúgták. Miért ragaszkodott ennyire a munkájához, ha ilyen rossz a véleménye az intézményről?

J. P.: Attól, mert az iskola rosszul működik, még gondolhattam úgy, hogy én tudnék jó munkát végezni. Hozzá akartam segíteni a társadalmat ahhoz, hogy ezekből a gyerekekből ne bűnöző legyen, hanem adófizető állampolgár. Az más kérdés, hogy ehhez az iskola nem sok támogatást adott, sőt, akadályozta ezt a munkát. 

"Elgázosított felmenőit használják fügefalevélként"

"Annak a pártnak a képviseletében nyilatkozik, melynek alapszervezetei büszkén hirdetik a Cion bölcsei, a Mein Kampf és Szálasi ideológiáját és műveit, mindeközben pedig az ön származását használják védőpajzsként. Vérvádakra hivatkoznak, és közben az ön ártatlanul elgázosított felmenőit használják fügefalevélként" – írta kedd késő délután Köves Slomo a Jakabnak címzett nyílt levelében (interjúnkat kedd délben készítettük – a szerk.). Az Egységes Magyar Izraelita Hitközség vezető rabbija – akit Szegedi a pártból való kilépése után felkeresett – felidézte Gyöngyösi Márton, a parlamentben 2012-ben elhangzott, mondatait a zsidók összeírásáról, azt hangsúlyozva, hogy e logika alapján Jakab sem volna kivétel. Köves szerint, amit Jakab és pártja követel Miskolcon – a szegények még nagyobb szegénységbe taszítását –, az nincs összhangban zsidó-keresztény tradíció szellemiségével, miközben a Jobbik folyamatosan arra hivatkozik, hogy milyen fontosak számára a keresztény hagyományok.

Jakab szerdán válaszolt egy kemény hangú levélben Kövesnek. "Zsidó megmondóemberek a magyar nemzet egészét teszik felelőssé a zsidó holokausztért" – írta levelében a jobbikos politikus. Jakab levelében elővette az elmúlt évtizedek legjellemzőbb zsidóellenes közhelyeit. Szerinte a zsidóság vezetőinek magukba kell szállniuk, mert "a szüntelen vádaskodás, önsajnáltatás és a magyarság megvetése" miatt jutottak oda, ahova, a zsidóság vezetői mind baloldaliak, liberálisok (Köves ezzel szemben közismerten a Fidesszel ápol jó kapcsolatot – a szerk.), a "magyar nemzet semmivel sem tartozik a zsidóságnak". Köves szerinte "hazug nézeteket" képvisel, mert a Jobbik nem antiszemita.

Cikkünk további részében megtudhatja, hogy a zsidó származásra eddig idegesen reagáló Jobbik miért ragaszkodik továbbra is Jakabhoz, miközben két évvel ezelőtt a Szegedi testvéreket kiszorították a pártból.

 Vona megvédte Jakabot

„A magyarországi zsidó közösségnek és mondjuk a nemzeti oldalnak a kapcsolatát figyelembe véve nem lenne szerencsés, ezért lemondanék. De jelen esetben a miskolci polgármester (valójában jelölt – a szerk.) esete más kérdés” – adott kissé zavaros választ az atv.hu-nak Vona Gábor, hogy ő mit tenne, ha kiderülne, vannak zsidó felmenői. Vona ezzel fenntartotta a Szegedi-ügy kirobbanása után a Kuruc.infónak tett nyilatkozatát, hozzátéve, hogy ő „nagyon szereti, tiszteli” Jakabot. Majd azt hangsúlyozta, hogy a magyarországi zsidóság és a Jobbik kapcsolatában Jakab politikai tevékenysége „előre mutató jel lehet”. Vona szerint a rossz viszony miatt a „zsidóságnak is megvan a maga felelőssége”.

A cukiság kampány megtévesztő
Facebook

Jobbikos forrásaink szerint Vona és Szabó Gábor pártigazgató 2012 nyara óta tud Jakab származásáról, viszont előtte – több forrásból is így tudjuk – a miskolci politikus senkinek nem beszélt az ügyről, pedig saját bevallása szerint már gyerekkora óta ismerte családja történetét. Ebben különbözik Szegedi Csanádtól, akinek származását a borsodi Jobbikban zajló belháborúban nyomozták ki, és az anyagkönyvi kivonatot belső körlevelekben küldték szét. Akkor Szegedi előremenekült: interjút adott a párthoz közel álló barikad.hu-nak, ahol beszámolt a származásáról. Azt állította, számára a magyarság mindig is „vállalás” volt, nem „faji felsőbbrendűség”, „gyermekkora óta nemzeti, keresztyén neveltetésben részesült”, és 2011-ig nem ismerte családja múltját.

Szegedi pár nappal később kilépett a Jobbikból, majd testvére, a Jobbik miskolci frakcióvezetője, Szegedi Márton is követte a példáját. Szegedi zsidó származásáról komoly vita keveredett a pártban, a Jobbik radikális szárnyához tartozó Novák Előd a Facebookon szólította fel Szegedit kilépésre. Novák szerint Szegedinek azért kell kilépnie, mert „feltehetően korábban is tudott” már a zsidó felmenőiről, de ezt elhallgatta.

Káderhiány Borsodban

A párt borsodi szervezetének létrehozásában egykor kulcsszerepet játszó Szegedi most azt nyilatkozta a hvg.hu-nak, hogy 2012-ig ő sem tudott Jakab származásáról, erről neki sem beszélt. Pedig közeli munkatársak voltak, egy ideig az EP-be bekerült volt jobbikos alelnök magyarországi asszisztense volt, ráadásul a miskolci képviselő-testületben Szegedi Mártonnal dolgoztak együtt. Viszont az ő ügyének kirobbanása után leült Jakab Szegedivel és négyszemközt megbeszélték a dolgot, majd Szegedi kilépése után Vonával és Szabóval is egyeztetett.

„Én soha nem hallottam zsidózni, de tudom, hogy nem igazán pozitív a véleménye a zsidóságról” – mondta Szegedi, aki az utóbbi időben már büszkén vállalja a származását, két éve elvégezte Zsidó Tudományok Szabadegyetemének nyári kurzusát, ellátogatott Izraelbe és az EP-ben antiszemitizmusa miatt támadta a Jobbikot. Jakab 2010-ben lépett be a pártba, a szervezet belső harcaiban 2012-ig végig Szegedivel tartott, megyei alelnökként dolgozott, és azután is betöltötte ezt a posztot, hogy főnöke távozott a Jobbikból (Szegedi kilépés előtt a pártvezetés kizárta az ellenfeleit is, számos alapszervezetet pedig feloszlattak).

Novák Előd még vizsgálódna
Túry Gergely

A párt április 6-án mindkét városi választókerületben jól szerepelt, az egyikben másodikként végzett a Fidesz mögött, a másikban harmadikként, mindössze pár szavazattal maradtak le a kormánypárt mögött. A párt egyik politikusa név nélkül azt mondta a hvg.hu-nak, a folyamatos belső viták, kizárások miatt a megyei és a városi pártszervezet káderhiánnyal küzd, nem mondhatnak le Jakabról is. Forrásunk szerint Jakab „keményen beleállt a cigányügybe”, ezzel igyekszik bizonyítani „elkötelezettségét” és radikalizmusát, ám az ügy még „nincs teljesen lejátszva”, a Jobbik szélsőséges szárnya várhatóan betámadja majd. Novák az ATV kérdésére hétfőn azt mondta, az országos jelöltállítási bizottság elnökhelyetteseként „biztosíthat mindenkit”, hogy megvizsgálják majd „a szakmai felkészültséget”.

Kemény mondatok

Bár politikusai – ahogy az interjúnkban Jakab is – gyakran hangoztatják, hogy a Jobbik nem antiszemita, az elmúlt négy évben rendszeresen tettek botrányos kijelentéseket. 2012 novemberében a jobbikos Gyöngyösi Márton arról beszélt az Országgyűlésben, hogy „fel kéne mérni”, hány zsidó származású ember van az Országgyűlésben és a kormányban, akik szerinte „nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek”.

Novák Előd rendszeresen került összetűzésbe a kulturális bizottság korábbi fideszes elnökével, L. Simon Lászlóval. Tavaly októberben holokausztiparról”, „hullarablásról”, „bűnbakképzésről”, „elfolyatott” milliárdokról beszélt hétfőn a jobbikos képviselő, amikor a bizottságában a holokauszt 70. évfordulójára épülő emlékközpontot bírálta. L. Simon „kisstílű és pitiáner antiszemitának” nevezte Novákot. Februárban Ágoston Tibor, a Jobbik debreceni önkormányzati frakcióvezetője egy nyilvános ünnepségen a holokausztról, mint "holokamuról", illetve "holokasztról" beszélt.

Bár a kampányban a Jobbik visszafogta magát, kerülték a kényes ügyeket, nem tettek radikális kijelentéseket a sajtóban, a hvg.hu-nak korábban több pártvezető is leszögezte: a lényeg nem változott, radikalizmusukat, nézeteiket nem adták fel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Szegedi Csanád: hazaküldtek Kanadából, de nem bántódtam meg

Az exjobbikos egy montreali zsidó közösségben tartott volna előadást. A bevándorlási hatóság azonban, alighogy Szegedi gépe leszállt, kiutasította az országból. A politikus a hvg.hu-nak azt mondta, nincs benne rossz érzés az esettel kapcsolatban.

MTI Itthon

Novák: "Szegedi Csanád egy politikai hulla"

A Jobbik alelnöke szerint nem az vezetett Lenhardt Balázsnak a Jobbik frakciójából való távozásához, hogy a képviselő feljelentette Szegedi Csanádot, a pártból korábban kilépett politikust. Mint mondta: a feljelentés körüli eljárási vita csak "az utolsó csepp volt az ehhez vezető folyamatban". Novák Előd csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Jobbik egységes Szegedi Csanád "köpönyegforgatásának" elítélésében.