Gőgös Zoltán az MSZP által X. kerületi Kada utcában szervezett almaosztáson azt javasolta, hogy az állam által felvásárolt almát az önkormányzatokon, illetve civil szervezeteken keresztül jutassák el a rászorulóknak, de véleménye szerint sokan vásárolnának abból 50-60 forintos kilónként áron is.Az agrárpolitikus szerint a termelők darabonként egy forintot kapnak az almáért, miközben a boltokban 9-12 forintba kerül darabonként. Mint mondta, jó lépésnek tartja, hogy a kormány almafelvásárlásba kezd, de ennek gyorsnak kell lennie és a pénznek a termelőkhöz kell kerülnie.Gőgös Zoltán szerint a 27 százalékos áfakulcs csökkentése az importtól védené az almatermesztők mellett a tejtermelőket is. Szorgalmazta az MSZP országgyűlési határozati javaslatának végrehajtását, amelyben a mezőgazdasági termelők érdekében teendő intézkedéseket sorolják fel. Gőgös Zoltán arra kérte a fogyasztókat, hogy keressék az üzletekben a jó minőségű magyar almát, az üzleteket pedig arra, hogy ne ezen akarjanak most meggazdagodni. Ha ebben a kereskedelem nem partner, muszáj az államnak beavatkoznia - tette hozzá.Demeter Márta, az MSZP országgyűlési képviselője az idősek világnapja alkalmából arról beszélt, borzasztó helyzetben vannak a nyugdíjasok Magyarországon, mert a Fidesz olyan embertelen politikát folytat, amelynek hatására az egész életüket végigdolgozó emberek méltatlan körülmények között élnek, óriási az elszegényedés körükben. Ezzel az almaosztással egy kis segítséget nyújtanak a nyugdíjasoknak, továbbá a gyermekes családoknak - tette hozzá. Úgy értékelte, hogy a gyerekes családok is rendkívül kiszolgáltatott helyzetben vannak a kormány politikája miatt.A DK-s Élő Norbert, a baloldali pártok kőbányai polgármesterjelöltje azt vetette fel, hogy a helyi Pensio Minőségi Közétkeztetési Kft. 9 milliárd forintos tendert nyert el, de ebből a pénzből eszükbe nem jutott, hogy almát vásároljanak fel a magyar termelőktől.
MSZP: Az önkormányzatok osszák szét az állam felvásárolt almáit
Az MSZP az önkormányzatok bevonását javasolja az állam által felvásárolt alma elosztásába, illetve továbbra is úgy látja: "nem lehet megúszni" az élelmiszerek általános forgalmi adókulcsának csökkentését - mondta a párt elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.