A lap az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapjára hivatkozva azt írta: a Szersa 3,76 millió forintot kaphatott szeptember 3-án az integrációs pedagógiai rendszer (IPR) idei támogatásaként. Az IPR egy pedagógiai keretrendszer, amelynek célja a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek esélykülönbségeinek kiegyenlítése az iskolákban.
Több millió állami forintot kapott egy törölt alapítvány
Hiába törölték törvénysértések miatt még májusban az intézményi nyilvántartásból a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Közhasznú Alapítvány (Szersa) oktatási központját, a napokban mégis állami pénzhez jutott – írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
Pocsék évük volt a felcsúti tőkéseknek
Felcsúton volt a legmagasabb az egy főre jutó adózott tőkejövedelem összege, ám a 12 millió forint csak harmada az egy évvel korábbi értéknek.