szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Orbán-kormány egyik nagy vitát kiváltó lépése volt a tankötelezettség leszállítása 18 évről 16 évre. A Magyar Nemzet szerint most ismét emelhetik a korhatárt.

Ismét feljebb emelhetik a tankötelezettség korábban 16 évre leszállított korhatárát – írta keddi számában a Magyar Nemzet a szakképzési stratégiára hivatkozva.

A kormány által elfogadott koncepció azzal összefüggésben veti fel a 2012 őszétől hatályos passzus módosításának szükségességét, hogy a szakképzésben hosszabbá válik a képzési idő, miközben a lemorzsolódás ebben az iskolatípusban már most 30 százalékos. 

A lap emlékeztet arra, hogy Czomba Sándor képzési és munkaerőpiaci államtitkár két hete jelentette be, hogy a szakképzésben is megteremtik az érettségi lehetőségét: a szakközépiskolák a jövőben szakgimnáziumokként fognak működni, ahol négy tanév alatt technikusi minősítést lehet szerezni, a jelenlegi szakiskolák pedig szakközépiskolákká alakulnak, amelyekben 3+2 tanév alatt szakmát, majd érettségit szerezhetnek a diákok.

A lap szerint a stratégiában szó van arról is, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól szeptemberben a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerülő mintegy 400 iskola gazdasági önállóságát növelni kell, így várhatóan csökkennek az érintett iskolák adminisztrációs terhei, gyorsulnak a beszerzéseik, s több pénzügyi kérdésben dönthetnek majd helyi szinten.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!