„Az orvos leültetett az irodájában, és azt mondta: ’Szedor úr, nagyon sajnálom, de önnek rosszindulatú daganata van.’ A doktor is meg volt döbbenve, az mondta még sosem találkozott senkivel, akinek ilyen fiatalon ilyen komoly problémája lett volna. 36 éves voltam akkor, tüdőrákkal diagnosztizáltak” – meséli a ma már egészséges Szedor Ferenc, akinek műtéti úton eltávolították a tüdeje 40 százalékát.

Elmondása szerint szerencséje volt, a hazai mellkas sebészet egyik legjobbja műtötte, akivel mindent megbeszélhetett. Kezelőorvosa közlési módja viszont hagyott maga után némi kívánnivalót. „Semmilyen empátiával nem rendelkezett. Akárhányszor odajött hozzám és megszólalt, mindig azt hittem, most fognak eltemetni. Még akkor is, amikor jó hírt közölt” – meséli Ferenc, aki ennek ellenére a kórházi személyzet munkájával maximálisan elégedett volt.

hvg.hu

Ez egy daráló

Bár a hvg.hu által megkérdezett egykori rákbetegek mind nagy hálával emlékeztek vissza orvosaikra, fontosan tartották elmondani, ha nem küzdenek magukért, és nem találják meg a megfelelő szakembert, akkor elvesznek a rendszerben. „Meg kell találni a szakma legjobbjait, ami nem könnyű, és kell hozzá egy adag szerencse is. Aki tájékozatlanul megy be az állami gépezetbe, vagy akár a magánkórházba is, és nem jut el a számára megfelelő orvoshoz, annak úgy három perce van megbeszélni adott esetben egy több hónapig tartó kemoterápiát. Gyakran rázták le őket, hogy az orvos nem elérhető: ezren állnak sorba, ha egy beteg kihullik, még akkor is 999-et kell ellátniuk. Ez egy daráló” – meséli a ma már szintén gyógyult beteg Bebesi Balázs, aki szeretettel emlékezett vissza a Dél Pesti Kórházra és az Országos Onkológiai Intézet egyik főorvosára, aki szakított arra időt, hogy mindent részletesen elmagyarázzon, és ezalatt a beteg úgy érezhesse magát, hogy ő a legfontosabb. „Rengeteget kérdeztem – és kérdezhettem is –, ami sokat segített a gyógyulásban, és a rám váró nehézségek megértésében és elfogadásában” – mondta Balázs.

A jó orvos-beteg kommunikáció kiemelkedően fontos, különösen a komoly betegségekkel szembesülő páciensek esetében. A Magyar Hospice Alapítvány ezért nemrég egy orvos-beteg kapcsolat programot indított, amely segíti a betegek önérvényesítését, de azt is vizsgálja, hogy az orvosok hogyan látják magukat a tragikus hírvivői szerepben, és az ő kommunikációjukat miképp lehet javítani.

A rossz kommunikáció bizalomvesztéssel jár

„25 éve dolgozom rákbetegekkel. Nagyon nem mindegy, milyen kapcsolat alakul ki az orvos és a beteg között, ami nagyban függ attól, az orvos tudja-e a helyzetet jól kezelni, a beteg pedig tud-e felnőttként viselkedni, vagy egy olyan paternalisztikus viszonyt fogad el, melyben mindent ráhagy az orvosra, történjen vele, amit ő akar” – mondta a hvg.hu-nak Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány igazgatója.

Ruzsa Ágnes, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság elnöke szerint a diagnózis közlésének módja sokszor száraz, egyszerű tényeken alapul, amiről a beteg azt gondolja, nem nyújt elég kapaszkodót a megoldásban. Gyakran előfordul az is, hogy a teljes igazságot a hozzátartozó ismeri csupán, ami akkor lenne rendben, ha az külön a beteg kérése lenne, vagyis ő döntene arról, hogy az orvos kit tájékoztasson teljes körűen. „A nem megfelelő kommunikáció bizalomvesztéssel jár, elindítja a beteget az egyik orvostól a másikig. A beteg elbizonytalanodhat a hagyományos orvoslásban, ami az életét veszélyeztető paramedicinális terápiákhoz vezetheti” – mondta a hvg.hu-nak Ruzsa Ágnes. Az Onkológiai Társaság elnöke szerint az onkológus a hosszú betegségfolyamat alatt megismeri annyira a betegét, hogy tudja, mit bír el, milyen információra van szüksége, és azt hogyan közölje.

Muszbek Katalin

MTVA / Zih Zsolt

Másképp látja ezt Muszbek, aki szerint sokszor az orvos nem tudja kommunikálni, hogy a beteg már gyógyíthatatlan, ezért inkább elbújik a probléma elől és az utolsó pillanatig aktívan kezeli a beteget. „Magam is emlékszem rá, mikor az első beteggel közöltem, hogy a betegsége gyógyíthatatlan, végstádiumban van. Nem tudtam, szabad-e nekem ilyet mondanom, de a beteg hihetetlenül megkönnyebbült és megértette, hogy a fiatal kezelőorvos kolléga miért nem akart leülni vele beszélgetni.” Amikor Muszbek Angliában járt, megdöbbenve tapasztalta, ott milyen nyíltan beszélgetnek a beteggel. Aztán itthon is elkezdtek hasonló módon dolgozni.

Őt az érdekli, elmehet-e az unokájáért

Horváth Orsolya onkológus szerint jó lenne, ha jutna arra egy órája, hogy zavartalanul, csak a betege problémáival foglalkozzon, de szerinte ez az állami egészségügyben jelenleg utópisztikus gondolat. Horváth szerint ennek ellenére az orvosoknak tudatosítaniuk kellene magukban, nemcsak az a munkájuk része, hogy mindent tudjanak például az autoimmun betegségekről, hanem az is, ahogy a beteggel beszélnek. Az onkológus szerint az orvos sokszor nem érti, a beteg mire kíváncsi. „Engem az érdekel, milyen hatással lesz a fehérvérsejtjeire, ha bizonyos dózist adok neki, őt viszont az, hány nap alatt folyik le a kemo, és hogy elmehet-e holnap az unokájáért. Meg kell próbálnunk beleképzelni magunkat az ő életükbe. De jó lenne, ha ők is mernének kérdezni, listát írni arról, mit szeretnének tudni” – mondta Horváth.

Az onkológus szerint az embernek vagy szerencséje van, és vannak tanárai, példaképei, akik megmutatják neki, hogyan kell kommunikálni, vagy eleve rendelkezik ilyen készséggel, ami kijön a gyakorlatban. "Valójában ez tanulható dolog, mégpedig az egyetemen kellene oktatni, mert amikor már ügyel és sürgősségizik egy orvos, nem lesz erre ideje.” Az egyetemen orvosi kommunikációt az első félévben tartanak, ami Horváth szerint túl korai, „harmadévig beteget sem látunk”. Egy orvosi egyetemista a hvg.hu-nak elmondta, első nyári gyakorlatán ő sem tudott mit mondani a betegnek, amikor az elsírta magát, inkább „elmenekült”. De aztán egy hónap alatt sokat fejlődött.

hvg.hu

Egy másik orvostanhallgató szerint rémisztő példák is vannak: „Az egyik fővárosi oktatókórházban éppen egy beteget vizsgáltunk a csoporttársaimmal, mellettünk pedig haldoklott egy néni. A férje is ott volt vele, az utolsó percei peregtek. Aztán hirtelen beviharzott egy orvos a csoportjával, aki kiküldte a férjet, odaállt a nénihez és elkezdte magyarázni a hallgatóknak, hogy épp az utolsó lélegzetvételeket látják. Akkor bejött egy nővér, és elmondta, a férj szeretné az utolsó perceket a feleségével tölteni, úgyhogy ne rajta oktasson. Persze fontos, hogy lássuk azt is, hogy hal meg a beteg, de azért ez megdöbbentő volt.”