Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Polt Péter megtámadta a Fővárosi Ítélőtáblának a Biszku Béla-perben hozott határozatát, amelyben új eljárást rendeltek el az ügyben.
Törvénysértőnek tartja Polt Péter legfőbb ügyész a Fővárosi Ítélőtábla Biszku-ügyben hozott júniusi határozatát, amelyben a táblabíróság új eljárás lefolytatását írta elő. A legfőbb ügyész jogorvoslati indítványt terjesztett a Kúria elé – írta a Magyar Hírlap csütörtöki számában.
Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a lapnak elmondta, hogy az indítvány szerint a másodfokú bíróság nem tárt fel az elsőfokú bíróság által elkövetett relatív eljárási szabálysértést, amely lényeges hatással lett volna az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, emellett a másodfokú bíróság a megismételt eljárás lefolytatására előírt bizonyítást maga is felvehette volna, felderítve a tényállás hiányolt részét. A legfőbb ügyész indítványozta, hogy a Kúria állapítsa meg: a táblabíróság elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyező és új eljárást előíró rendelkezése törvénysértő.
A törvénysértés esetleges megállapítása a büntetőeljárási törvény szerint a jogerős határozatnak csak a terhelt javára történő megváltoztatását teszi lehetővé, ugyanakkor a jogintézmény eszközt biztosít a legfőbb ügyész és indítványa nyomán a Kúria számára, hogy közreműködjék az egységes joggyakorlat kialakításában – közölte a lappal Fazekas Géza.
Biszku Bélát a Nyugati téri és a salgótarjáni sortűz, egy martonvásári razzia, továbbá a kommunista bűnök tagadása miatt vádolta meg az ügyészség.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.