szerző:

Végjátékához érkezett az Országos Roma Önkormányzaton (ORÖ) belüli belháború: a rezsim vezetői és a puccsisták közötti meccs a jövő heti közgyűlésen az ORÖ önfeloszlatásáról dönthet. A tét a fideszes Farkas Flórián és hívei csendes elvonulása. A voksok megvásárlása már megkezdődött.

„Óránként változnak az erőviszonyok. Nincs ember, aki meg tudná mondani, hogy jelenleg hányan állnak Hegedüs István elnök mellett, illetve hányan vannak ellene. A helyzet pedig attól függően változik, hogy a puccsra bujtogató Farkas Flórián miniszterelnöki biztos mit ígér híveinek, és végül milyen alamizsnát dob” – mondta az Országos Roma Önkormányzat egyik neve elhallgatását kérő képviselője. Szerinte csak az utolsó pillanatban dől el, hogy hányan lesznek a január 18-i közgyűlésen azok a roma képviselők, akik fel akarják majd oszlatni az önkormányzatot.

Hegedüs István
©

Becslések szerint körülbelül kéttucatnyi hívet tudhat maga mellett Hegedüs István, az ORÖ jelenlegi elnöke, aki biztos abban, hogy Farkas Flórián irányítja kívülről a puccskísérletet úgy, hogy zsíros fizetéseket ígér a képviselőknek és azok családtagjainak, amennyiben a feloszlatásra voksolnak. Ha sikerül feloszlatni a 47 tagú ORÖ-t, akkor új választásokat kellene kiírni, s az új elnök pedig a jelen forgatókönyv szerint Csóka János, a Lungo Drom frakcióvezetője lenne.

Szélkakasok

Azt, hogy milyen könnyedén változtatják pozíciójukat egyes képviselők, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Hegedüst lemondásra szólító képviselők között már az a Dancs Mihály is szerepel, aki korábban gyakran támadta Farkas Flóriánt, és tagja volt annak az alternatív vizsgálóbizottságnak is, amely arra kereste a választ, hogy a Farkas Flórián által elnökölt Híd a munka világába programot irányító szociális szövetkezet mire költött el 2,1 milliárd forintot. (A program ötmilliárd forint támogatást kapott, de ebből 2,5 milliárdot az Emberi Erőforrások Minisztérium – Emmi – elvont, mert az „szakmai okok miatt nem az eredeti tervek szerint haladt”.)

A vizsgálóbizottság egyelőre addig jutott, hogy megszerezte a szociális szövetkezet Gellérthegy utcai irodájának kulcsait, de mint ahogy a minap tartott sajtóbejáráson kiderült, az üres irodaházban nyomát sem lehetett fellelni annak, hogy ott valaha dolgoztak volna. Ugyan előkerültek számítógépek (7 db) és bútorok, de ezek értéke töredéke annak a 21, illetve 31 millió forintnak, mint amennyire ezeket elkönyvelték Farkas Flórián munkatársai. Mindenesetre most külső szakértővel becsültetnek fel mindent, s állapíttatják meg, hogy valóban történt-e felújítás az épületben, vagy hogy a kétmillió forintért renováltatott konyhában akkor miért hullhat a csempe a falról.

Átmentés

Farkasék tervei szerint az ORÖ feloszlatása után az új elnökség átadná az önkormányzat minden olyan anyagi javát a foglalkoztatási szövetkezetnek, amit a Híd a munka világába programban szereztek meg. Ettől állítólag azt remélik, hogy finanszírozni tudják azokat az állásokat, amiket Farkas beígért, egyúttal a Fidesz-KDNP képviselőjét is ki lehetne vonni a politikai erőtérből. „Ez Flóri utolsó dobása, ha most elbukik az ORÖ-puccs, és nem oszlatja fel magát a testület, akkor gyorsan lépni fog a kormány, s rövid időn belül eltávolítják a közéletből” – mondta a hvg.hu-nak egy kormányközeli forrás, akinek rálátása van az ORÖ ügyeire. Addig is zajlik az alkudozás, hogy ki mennyiért hajlandó beállni a puccsisták mögé, a hírek szerint 300-400 ezer forintos havi fizetésekről van szó. Mindezt alátámaszthatja a rendkívüli ülés legérdekesebb napirendi pontja, amely lehetővé tenné, hogy a képviselők és közvetlen családtagjaik foglalkoztatási jogviszonyba kerülhessenek az önkormányzatban és azok programjaiban.

Eközben nagyon nehéz nem az ORÖ végjátékáról beszélni akkor, amikor a programjait nagyrészt már átvette a Türr István Képző és Kutató Intézet. Ha az Emmi vizsgálata úgy ítéli meg, hogy az ORÖ-nek vissza kell fizetnie a Híd a munka világába program kapcsán esetleg jogosulatlanul kifizetett 220 millió forintot, akkor az önkormányzat így is, úgy is lehúzhatja a rolót. És akkor még nem beszéltünk az ORÖ kezelésében lévő Hegedűs T. András Szakiskola, Középiskola és Általános Iskola szabálytalanságai miatt visszahívott 80 millió forintról. „Egyszerűen nem tudjuk, hová tűnt ez a pénz, miközben találtunk egy 52 millió forintos, 'foglalkoztatási mentori' munkákra kifizetett számlát is, amelyről szintén nem tudjuk, hogy pontosan mire lett kifizetve" – mondta forrásunk.

Farkas Flórián
©

A tisztánlátást az ORÖ jelenlegi elnöksége számára nehezíti, hogy az elérhető dokumentumokat lefoglalta az ügyészség vagy a NAV. Kérdésünkre, hogy senki nem fogott-e gyanút a visszaélésekkel kapcsolatban a hosszú évek alatt, az ORÖ jelenlegi elnöke, aki együtt alapította a Lungo Dromot Farkas Flóriánnal, csak annyit mondott, „sajnos mindezt leasszisztáltuk, szavazógépek voltunk”.

A Hegedüs Istvánról készült Portrét a HVG csütörtökön megjelenő számában olvashatja.

Nem működhetett a „kontrollrendszer”
„Tetteinkért felelősséget vállalunk, minden forinttal el kell számolnunk. Az új romapolitikának az önellenőrzésről is szólnia kell”, mondta Farkas Flórián még egy 2012-es HVG-interjúban, amelyben részletesen beszélt arról is, hogy amikor átvették az országos önkormányzat irányítását, az első feladat az volt, hogy saját kontrollrendszerüket felépítsék. „Egy külsős szakértőkből álló társaság vizsgálja folyamatosan a pénzügyeinket. A szakmai programjainkról is rendszeresen elénk tárják a véleményüket. Ilyen mechanizmusra eddig nem volt példa.” Farkas azt is leszögezte, tudja, mit kell tenni, hogy a roma pénzek ilyen-olyan felhasználása, az etnobiznisz ne ismétlődjék meg. „Az előítéleteseknek azt tudom csak mondani, higgyék el, az adófizető állampolgárok forintjai jó helyre kerülnek, s mindannyiunk érdekeit szolgálják.”