Egészen megveszekedett az orbáni propaganda, most már teljes erővel uszul arra, akinek egy jó szava is van a honvédő háborút folytató Ukrajnáról. Innen már csak egy lépés az „ukránbérencség”. Az „imperialisták bérence” fordulat szinte napi szitokszó volt a Rákosi-korszakban, amelyet a mai propagandisták láthatóan jól ismernek. Legalábbis úgy tűnik, szívesen merítenek az akkori szövegekből.
Eddig nem látszott sok értelme az Orbán-kormány trumpista kapcsolatait ápoló Alapjogokért Központ létének, ám mindenképpen a javára írandó Russell Kirk A konzervatív eszme című könyvének megjelentetése.
Az ellenzék nemzetbiztonsági kockázat – ezt hivatott jelezni a kormány kémvádja a volt vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz ellen. Magyar Péter egy elővágással próbált pajzsot tartani pártjának szakpolitikusa elé, amikor közölte, hogy közeleg a tábornok letartóztatása.
A Kádár-érában bevetett sajtóelnémítási módszereket kreatív formában alkalmazza az Orbán-kormány, csakhogy még az állampárt kézi vezérlése sem tudta elnémítani a demokratikus ellenzéket, amely komoly kockázatokat is vállalva, de megtalálta a módját, hogyan szóljon a nyilvánossághoz.
Nagy bajban lennének a határon túli magyarok, ha ott, ahol élnek, viszonossági alapon ugyanazok a „szuverenitásvédelmi” regulák lennének az irányadók, amiket Orbánék Magyarországon a civilek és a sajtó ellen bevezetni készülnek.
Üzenetértékű, hogy az új pápa annak az egyházfőnek a nevét vette fel, aki miután 1878-ban a katolikus egyház fejeként új útra lépett, elfogadta a demokrácia, a kapitalizmus létét, de kiállt a kiszolgáltatottakért, lendületet adva a kereszténydemokráciának.
A határon túli kisebbség bőrére alkudozik Orbán Viktor, amikor a fejük felett egyezkedik – most például a szélsőséges román elnökjelölttel.
Reménykeltőnek tűnt a nyolcvan éve véget ért második világháború után, hogy a fizikai és morális értelemben lerongyolódott Magyarország szakít a régi rendszerrel, és kiépülhet a polgári demokrácia. Ám hamar szembesülni kellett azzal, hogy a szovjet érdekszférába sorolt országban mindez hiú ábránd.
Még jobban rávilágít a kormányzati propaganda ellentmondásosságára, ha felidézzük, milyen politikai és kommunikációs térben beszélt a kiszivárogott hangfelvétel szerint a honvédelmi miniszter arról, hogy „átállnak a háború felé vezető út nulladik fázisára.”
Bár voltak árnyalatnyi különbségek a reformkor nagyjai között, mind azt vallották, hogy csakis a nyugati orientáció az üdvözítő út Magyarország jövőjében.
Drasztikusan csökkent a nyolcadikos budapesti diákok szövegértési teljesítménye a legutóbbi kompetenciamérésen. Országosan azért még elkeserítőbb a helyzet: a nyolcadikosok csaknem felének hiányoznak azok a képességei, amelyek a mindennapi életben való boldoguláshoz kellenének.
Bármikor volt szó atomfegyverekről, az amerikaiak és a franciák gyanakvással tekintettek egymásra. Charles de Gaulle francia elnök különutas nagyhatalmi politikájával elérte, hogy a lazuló amerikai védőerő közepette Európában Franciaországnak van az Egyesült Királyság mellett nukleáris arzenálja.
Turbulens évek vannak mögötte, s a jövője is hasonló lehet a Budapesti Metropolitan Egyetemnek, amely az MNB-s érintettsége okán került a figyelem középpontjába, és ahol Matolcsy György volt jegybankelnök emberei jutottak pozícióba.
Miközben a kitörés napján minden évben német és magyar fasiszták ünneplik Budapesten, április 4-e szinte feledésbe ment. Felszabadulástól a megszabadulásig sokat megélt az évforduló.
Magyarország szuverén állam, nem korlátozhatják holmi nemzetközi szerződések – ez rajzolódik ki az Orbán-kormány évtizedes küzdelmeiből.
Orbán Viktor rengeteget köszönhet az izraeli miniszterelnöknek az elszigeteltségből való kitöréstől a Pegasus szoftverig. Netanjahut azonban ugyanazért támogatja, amiért a Balkán gyújtogatóit: nem országokkal, hanem azok – többnyire illiberális-autokrata – politikusaival ápol jó viszonyt. A szájkarate és Trump eljövetele ellenére Orbán külpolitikai húzásaival csak egyre jelentéktelenebbé válik.
Kisebb gondja is nagyobb a magyar kormánynak annál, mint hogy a közoktatás színvonalának emelésével foglalkozzon. Pedig pont ez lenne a valódi szuverenista hozzáállás.
Nem példátlan, hogy a nagyhatalmak kisakkozzák, a világ mely részét uralják. Hosszú ideig a spanyolok és a portugálok között az Újvilág felosztásáról 1494-ben kötött tordesillasi szerződés szolgált útmutatóként arra, hogy az érdekérvényesítés háború nélkül is kivitelezhető.
A gyarmati hatalmak gyakran vetették be érdekeik érvényesítésére hadiflottájukat, és sikerrel jártak, anélkül hogy egyetlen lövés is eldördült volna. Az ágyúnaszád-diplomáciaként ismert erődemonstráció ismét előkerült, de ma már hadihajó sem kell hozzá.
Már annyira nem alap az Alaptörvény, hogy a tervezett módosítást követően a magyar állampolgárok közül sem mindenkit védene egyformán. A kettős állampolgárok magyar állampolgárságának a felfüggesztését és ezáltal a kiutasításuk lehetőségét megteremtő politikai eszközt más országok is bevethetik. Az „amerikai mintára” készült módosításnak nem az USA-ban, hanem a magyar történelem sötét időszakában van előképe.