Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Schmidt Mária egyik cégén keresztül résztulajdonos a BIF Nyrt.-ben, nagy részvényes még Nobilis Kristóf és Spéder Zoltán is. Közgyűlést tartottak a cégnél, a belső viszályok eddig feszültek, Schmidt lánya, Ungár Anna kikerült az igazgatótanácsból.
Fejlemények történtek annál a Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-nél (BIF), amelynek állami tulajdonban lévő részvényeit úgy adták el tavaly Schmidt Mária családi cégének, hogy nem volt semmiféle verseny. A közvagyonba tartozó papírokat nem dobták tőzsdére, sőt még a cég többi részvényese sem tehetett ezekre ajánlatot. Schmidt a Terror Házának főigazgatójaként és az idei, 1956-os emlékév kormánybiztosaként a BIF-részvényeknek azt az 5 százalékát vehette meg, amely az Orbán-kormány által bekebelezett magán-nyugdíjpénztári vagyon részeként került az állam tulajdonába.
A BIF most, április 1-jén közgyűlést tartott. A cég délután tette közzé beszámolóját a közgyűlésen született határozatokról (pdf-formátumban). E szerint 2016. április 1-jei hatállyal a közgyűlés visszahívta az Igazgatótanácsból Schmidt Mária lányát, Ungár Annát. A ma reggeli cikkünkben feltárt belső viszályokat jól alátámasztja, hogy a két másik nagy részvényes, Nobilis Kristóf és Spéder Zoltán igazgatótanácsi tagságból történő visszahívására szintén volt javaslat, de ezeket a közgyűlés elvetette.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.