szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Négymilliárdot fizet a kormány a Wizz Airnek, hogy tavasztól négy éven keresztül hetente kétszer repüljön Budapest és a nyugat-balkáni fővárosok között – derült ki az Európai Unió hivatalos lapjában közzétett tájékoztatásból.

A pályázat hivatalos eredményét december 31-én tették közzé, és nem okozott meglepetést – írta a Magyar Nemzet. A tavaly tavasszal kiírt tenderre nem is volt más jelentkező. 

A fapados légitársaság néhány hete jelentette be, hogy az állammal kötött megállapodás értelmében tavasszal elindítja járatait Budapest és Podgorica, Pristina, Szarajevó, Szkopje, valamint Tirana között. A cég 5990–8990 forintos alapáron szállítja majd az utasokat.

A nyugat-balkáni célpontok és a magyar főváros közötti légi kapcsolat a Malév 2012 februári bedőlésével szűnt meg, a célpontok repülési jogait pedig a magyar állam örökölte meg.

Az ennek hasznosítására kiírt tender koncessziós üzemeltetésről szólt, vagyis a nyertes közszolgáltatási szerződés keretében szállíthatja az utasokat. Ez lényegében azt jelenti, hogy a magyar állam pótolja a légitársaság esetlegesen kieső bevételeit.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!