Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A 800 millió forint saját tőkéjű Gánt Kő Kft.-t szétszedik. A cég 730 millió forint osztalékot fizet az idén.
Az Orbán-család jól menő bányavállalata, az idénre 450 millió forint nettó árbevételt tervezett Gánt Kő Kft. kettéválik: Orbán Győző, a miniszterelnök apja tartja meg a maradékot, míg a kiváló Hahót Tőzeg Kft.-t Orbán Győzőné és az egyik fiú, ifjabb Orbán Győző kapja. Praktikusan ezt azt jelenti, hogy a gánti székhely vagyona maradt a habarcsgyártó cégen, míg az iszkaszentgyörgyi és hahóti telepek a tőzegkitermelő új vállalkozásba kerülnek. Ennek 78 százaléka az ifjabb Orbáné, a 12 pedig az édesanyjáé. Az osztozkodás után 334 millió forint saját tőke marad a Gánt Kőben, 464 millió forint pedig átkerül a Hahót Tőzegbe.
Az 1996-ban alakult cég jól jövedelmezett tavaly: Orbánék 730 millió forint osztalékot vesznek ki, ebből 223-at már kifizettek, a maradék 507 milliót pedig 2017 végéig utalják át. Az osztalék forrása részint az eredménytartalék volt, hiszen a tavalyi adózott nyereség 256 milliót tett ki.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A második kézbesítés körül azonban van némi ellentmondás.
Tavaly még csak 2,2 millió euró volt, igaz, idén több napon is kellett fizetni.